B ízd
Ú jra
É leted
K risztúsra.
B oldog
Ú j
É vet
K ívánok minden olvasómnak.
Jó szórakozást mg erre a kis megmaradt évre, és bőségben gazdag 2011-es esztendőt.
Puszi mindenkinek
fekete rózsa
2010. december 31., péntek
2010. december 24., péntek
16. Mindenki boldog
- Neteli az édesanyád… életben van. - szerelmem
- Most hova mész?
- Szólok Johnnak, hova máshova mennék. - Arnold
- Arnold várj, nem lenne jobb ha „véletlenszerűen” találkoznának. Mindkettőjüknek nagyobb meglepetés lenne, nem gondolod? Emellett még mindig szeretik egymást, és ez az újratalálkozás csak erősebbé tenné, és újra boldog lehet az egész család.
- De igazad van Sofi.
Egy kiáltás hangzott fel a távolban. Samanta már el is tűnt. Mikor ideért egy másik nő kíséretében és egy kisfiút tartott a kezében. A kisfiú körbenézett és alaposan megnézett magának.
- Kicsim nehogy merészeld. Nem kell védekezned nem fog bántani. – Samanta – Ő a kisfiam Miron.
- Az illata - mondtam és nem vettem levegőt olyan mintha vámpír lenne, de mégis érzem a vérének emberszerű illatát, nem fogom bántani de, vonz az illata, de mért, eddig egy embernek se volt finom az illata, de neki… más. el kell mennem nem, fogom bírni nem szabad bántanom, muszáj most elmennem.
Felpattantam és már futottam is minél messzebb tőle. már vagy húsz perce futok. jó most már elég messze vagyok. meg állam egy tisztáson. Egyszer csak morgásra lettem figyelmes.
- Végre hogy felfigyeltél rám! - egy gyönyörű nő állt előttem én csak bámultam. Csodaszép az alakja, a ruhája testhez simul és kiemeli csípőjét és melleit a hosszú póló. A bőre olyan fehér, mint az enyém, a haja pedig világos barna és csodaszép selymesnek látszik.
- Bocsánat. - suttogtam
- Hogy hívnak drágám. Ki változhatott át és mikor? Te is állat véren élsz? – sorolt fel pár kérdést a nő
- Igen azon, és nem rég változtattak át. Sofia Berolli vagyok, és a szerelmem változhatott át. – lehet, hogy ő az akire vár mindenki? Hogy kerül ide ilyen hamar? - Hogy hívják? – néztem érdeklődve
- Neteli Emillia Morg Hilten – mondta lehajtott fejel
- Minden rendben lesz – súgtam a fülébe,
Előkaptam a mobilomat és felhívtam szerelmemet
- Én vagyok, itt van mellettem, menjetek Lorandékhoz ott találkozunk, szia. – Gyorsan elhadartam és kinyomtam Natali nem tudhatja meg kivel beszéltem. Karol, bízik bennem, de én hozom a többiek számára a meglepetést és ezt ő is tudja. Amit kitalálok, remélem jól sül el.
- Kivel beszéltél? – kicsit fél érezni a hangjából
- Nyugodj meg van egy tervem és valakinek be szeretnélek mutatni, aki biztos örülni fog neked. A szerelemmel beszéltem. Lorandékhoz megyünk ott vár ránk mindenki. Őket ismered.
- Te honnan tudsz ilyet?
- Kérlek, elégedj meg ennyivel és gyere! – kedves voltam, de határozott mivel nem akartam, hogy többet tudjon. Elég sokat elmondtam, de keveset ahhoz, hogy össze tudja rakni a dolgokat.
Tíz perc futás után megkérdeztem, hogy tudja e merre laknak Lorandék. megelőzött és ő futott most előrébb. Mikor megéreztük családom illatát őrült tempóra váltott. Bírtam, de nehezen, ez a nő még nálam is gyorsabb, de mielőtt a ház körüli tisztásra értünk volna meg állt. Hitetlenkedő arccal nézett rám.
- Most mi van? Menj oda! Csak téged vártak. - lassan elindult, épp mikor kilépett a fák közül akkor fordult vele szembe John. Döbbenten nézte Netelit majd ö is elindult. Két perc múlva mikor pár lépés választotta el őket, John magasba emelte a nőt és forogni kezdett. Mindketten nevettek. Egy alak takarta el kettejük játékát.
- Köszönöm - mondta majd eltűnt az arcáról nem tudta, leolvasni érzelmeket, de a szeme csillogott.
Egy kéz ragadott meg az ujjaink azonnal összekulcsolódtak, kihúzott az erdőből át a tisztáson a házba. A nappaliba mindenki ott volt, a kis törpilla is.
- Neteli, ő itt a menyasszonyom Sofi
- Köszönöm – ölelt magához – ugyan volt egy felesleges utam, te pedig boldoggá tetted a családomat, Karolt. - csak mosolyogni bírtam mivel tudtam mért mondja mindezt.
- Sofi tudod tőled és Lorándéktól kaptam a legszebb ajándékot karácsonyra. - John
Mindenki beszélgettek. Olyan érzésem van, mint ember koromban fáradt lennék. Szerelmem mellkasához simultam és becsuktam a szemem.
(fél óra múlva)
A beszélgetések egyszer csak elhallgatott és egy mobil csengését hallgatta mindenek. Jozeph kihangosította.
- Helló Jozeph adnád Sofiát?
- Szia, mond hallom ki vagy hangosítva.
- Szia, boldog karácsonyt. Találkozhatnánk valamikor? Szeretnélek jobban megismerni téged is és a tesónkat is!
- Valamikor még ebbe az évbe? - Jozeph
- Jó! Majd még beszélünk! Sziasztok! – majd le is tette
Azt mondta, hogy velem és a tesónkkal! Felpattantam Karol öléből.
- Rájött, tudja, tudja, kik vagyunk...Boldog békés ünnepeket mindenkinek
2010. december 23., csütörtök
karácsonyi dalok
Boldog Karácsonyt és Újévet mindenkinek
Angolul
Happy Christmas and New Year
Románul
Crăciun fericit şi Anul Nou
Szlovákul
Veselé Vianoce a Nový rok
Oroszul
Счастливого Рождества и Нового Года
Hollandul
Happy Kerstmis en Nieuwjaar
Finnül
Hyvää joulua ja uutta vuotta
Németül
Frohe Weihnachten und Neujahr
Horvátul
Sretan Božić i Nova godina
Szeretném mindenkinek küldeni mivel nem tudom mikor van a szüli és névnapotok és itt a karácsony.
Boldog szülinapot, névnapot minden olvasomnak, látogatómnak.
Boldog békés ünnepeket
Boldog szülinapot, névnapot minden olvasomnak, látogatómnak.
Boldog békés ünnepeket
2010. december 10., péntek
15. Döbbenetes hír
Sziasztok
szeretném ezt a fejit Gabi1222nek küldeni mert nem rég volt a névanapja és nemsokára lesz a szülinapja (nem bisztos hogy kész leszek a 16.-kal).
Kitaláltam már a karácsonyi ajándékot a számotokra.Sziasztok jó olvasást.
Még 2 óra autókázás és ott vagyunk. Már nagyon unom az utat, egész nap csak az autópálya aszfaltját hasítjuk. Jöhettünk volna repülővel vagy futva akkor is gyorsabbak lennénk.
/két óra múlva a háznál/
Egy háromemeletes ház előtt állunk meg. Ekkoráról mindig csak álmodni mertem és most itt van, ráadásul ebbe fogok lakni egy jó darabig. Csodaszép élénk színű sárga. Alig hiszem el pedig nem álom, hisz nem tudok aludni és ez által álmodni se.
Hamar magamhoz tértem ámulatomból. Körbeszaladtam, három szinten 4 fürdő, 8 szoba, 1 nappali, konyha és étkező. A két utolsó csak van, úgyse használjuk majd ki. A garázsok a ház alatt vannak mivel egy domboldalra lett építve a ház. Négy autónak van hely.
- Ennél van még nagyobb házunk. – szerelmem felvitt a második emeletre, három szabad szoba kettő tiszta fehér a harmadik égszínkék és lila, ami ment át rózsaszínbe. Egy üvegajtó az erkélyre vezet, erre merőleges kis fal egy rejtett folyosó van. Innen nyílik két gardrób és egy fürdő, ami lila és fehér. A folyosó végén egy ajtó van, ami egy kék fehér szobába nyílik, ez a szoba teljesen be van rendezve. Az enyém csak félig.
Meghallottam egy beszélgetést Karol és John közt.
- Hiányzik igaz? – Kérdezte Karol
- Nem arról van szó. – John
- Kérlek, apu ismerlek, Sofi még tud meglepetést okozni, de te már nem.
- Jó-jó. Mióta Sofi itt van, kicsi örülök, hogy legalább te boldog vagy, Arnold megjelenése elégé felkavart. Most hagylak kipakolni. Ja és mulassatok jól Sofival.
Észre se vettem mikor jött be. Simogatta az arcomat és szólongatott.
- Sofi! Drágám mi baj!
Nem tudom, mi ez nem bírok gondolkodni az agyamat ellepte a köd viszont bántani senkit nem akarok. Muszáj kimennem a szabadba, futni egyet. Átfutottam a szobámba és kiugrottam az erkélyen. Futni kezdtem az erdőbe majd felültem az egy faágra. Nem tudom min és mért lepődtem meg. Megremegett az ág Karol ült mellettem. Fekete szemekkel fürkészte az arcomat.
- Bocsás meg! – suttogtam.
Ölébe húzott és leugrott velem a fáról.
- Gyere, menjünk haza. Ki kell még rakodnunk.
A gardróbba kezdtem pakolni, majd a szobámba, de mindig eltűnik, amit kiraktam. Ez nem igaz mért tűnnek el a cuccaim? Hogy, az embert meg ismerném, de ez nem ember szag, hanem vámpír és nagyon ismerős. Jozeph! Kiraktam a CD-imet a földre, de még a látóterembe volt.
- Ravasz!!!
- Te pedig gonosz vagy! Egyáltalán hogy képzelted, hogy elmész egy szó nélkül úgy, hogy azt se tudom hol a jó francba vagy?! – először csak mondtam aztán egyre hangosabban végül kiabáltam. Csak bámult rám és meg se tudott szólalni csak tátogott.
- Bocsáss meg kérlek!(ismétlés: Sajnálom, ne haragudj)
- Mit akarsz elmondani nekem? – Kérdeztem szelíden, de türelmetlenül.
- Sofia ez komoly dolog kérlek, nyugodj, meg teljesen előbb, aztán elmondok mindent! Köszönök a többieknek, ha már úgy is felhívtad az érkezésemre a figyelmet.
Hhuuu nyugi muszáj megtudnom, mert nem tudok lenyugodni. Minél hamarabb megtudom, annál hamarabb le tudok nyugodni. Kipakolok inkább azzal elvonom talán a figyelmem. Kiszórom inkább a cuccaimat és megyek faggatózni.
/Nappaliba/
- Bocsás meg hugi hogy eddig nem mondtam el, hogy…
- Hogy? – kérdeztem sürgetve.
- Hogy van egy ikertestvéred, akit Lorettának hívnak. Egykeként, nőt fel és nem tud rólunk semmit. Előkészítettem a terepet a találkozásotokra és bogarat ültettem a fülébe.
Ledöbbentem se kép se hang két szó maradt meg bennem. Ikertesóm Loretta. Van egy ikertesóm. De hogy anyuék mért nem mondták? Mért dobták el öt és engem mért tartottak meg, hogy-hogy csak most derült erre fény? Nem tud rólunk semmit. Úgy adták örökbe, hogy azt hiszi, hogy akik felnevelték azok az igazi szülei! Akkor anyuékról se tud semmit. Előkészítette a repteret a találkozásra. Bogarat ültetett a fülébe… Kezdem feldolgozni a hallottakat. De még mindig hihetetlen hogy van egy lány tesóm is aki ugyan úgy néz ki mint én.
- Apu mondj valamit! Mi baja Sofinak? – hallottam meg szerelmem hangját.
- Sokkot kapott. – John.
- Hogy néz ki? Hol lakik? Hogy érted azt, hogy bogarat ültettél a fülébe? – Támadtam le bátyámat a felmerülő kérdéseimmel.
- Találkozót beszéltem meg vele és mondtam pár dolgot, amitől felhívtam az érdeklődését. És mutattam neki egy képet ahol Ő, te és én vagyok rajta. Felismerte magát és mutatott egy olyan képet ahol én foglak, és mindkét kép a korházba készült. Kérdezte, hogy honnan van nekem ez a kép, de csak annyit mondtam, hogy okos vagy ki fogod találni. Oda adtam neki a képet. Rajta van a neved és az övé, de csak a keresztnév. Pont, mint te csak a haja szőkésebb, mint a tied és kleopátra fazonú. Ha készen áll, hogy megismerjen jelentkezni fog. Nem tudom, hol lakik, sajnálom.
Ha rájön, kik vagyunk és sikerül olyan könnyen feldolgoznia akkor jelentkezik. De mi van, ha nem jön, rá kik vagyunk?
- Rá fog jönni, eleget tud ahhoz, hogy nyomozni tudjon utánatok. – Arnold.
Köszönet kép rámosolyogtam. Néha örülök, hogy van egy gondolatolvasó a családba.
Este hamar elment. Másnap reggel 6:30-kor elmentem szerelmemmel vadászni. A hegyi mező szélén álltunk meg.
- Menj vadászni! Majd jövök, és itt találkozunk. – mondta, adott egy csókot.
- Hova mész?
- Én is vadászni. – adott egy csókot.
- Szia – mondtam halkan, de már el is tűnt a fák között
Nem voltam elég ügyes mivel a szarvasok elmenekültek messzire, kettőt tudtam elkapni. A második tetem mellet ültem, amikor egy csapat vámpír vett körül. Egy férfi és két nő, a férfi és az egyik nő nagyon ismerős mintha már találkoztam volna, velük csak nem tudom hol.
- Mi a baj? – kérdezte a fiatalabb és leült mellém a földre kicsit elhúzódtam mivel nem volt igazán ismerős – Megértem, ha nem emlékszel ránk, az emberi memória más. Másképp vagyunk szépek egy ember szemébe, mint egy vámpírként.
- Nincs semmi bajom. – ahogy elmondta rájöttem kik ők.
- Ő itt a feleségem Samanta. – mutatta be Lorand a mellette álló nőt – Ada pedig otthon van Mironnal a húgom.
- Én pedig Samanta húga vagyok. – szólalt meg a mellettem ülő Miranda
- Ki az a Miron?
- Ezt inkább egy zárt helyiségbe. – Samanta – Téged hogy hívnak?
- Sofia Berolli (Hilten) – a Hiltent kicsit halkabban mondtam, mert még nem vagyok biztos abba, hogy felveszem ezt a nevet, de szerencsére nem vették észre.
- Netti Morg őket keresi Európába. - Samanta – Most rögtön vissza kell hívnunk, mert ott nem találja meg a családját.
- Neteli Morg… Életben van? – kérdezte szerelmem a hátam mögül
- Igen él és titeket keres. Mi találtunk rá egyik vadászat alkalmával. Megsérült, elvittük hozzánk. Sokáig nem beszélt velünk, de lassacskán elfogadott minket.
- Ez ő. Szerbusz, na hogy haladsz? – a választ hangosan közölte velünk – Semmi nyom, elköltöztek. Semmi baj gyere, haza hiányzol a családnak. A kompon vagyok a szárazföldi utat futva teszem meg. Oké, szia.
Nem tudom mi történt Karollal csak ült és nézett előrefele, és olyan volt mintha beszélne, de mégse, felnézett egyenesen Arnoldra.
- Mért hívtál? – Arnold.
- Neteli az édesanyád…
Komit kérekszépen.
szeretném ezt a fejit Gabi1222nek küldeni mert nem rég volt a névanapja és nemsokára lesz a szülinapja (nem bisztos hogy kész leszek a 16.-kal).
Kitaláltam már a karácsonyi ajándékot a számotokra.Sziasztok jó olvasást.
Még 2 óra autókázás és ott vagyunk. Már nagyon unom az utat, egész nap csak az autópálya aszfaltját hasítjuk. Jöhettünk volna repülővel vagy futva akkor is gyorsabbak lennénk.
/két óra múlva a háznál/
Egy háromemeletes ház előtt állunk meg. Ekkoráról mindig csak álmodni mertem és most itt van, ráadásul ebbe fogok lakni egy jó darabig. Csodaszép élénk színű sárga. Alig hiszem el pedig nem álom, hisz nem tudok aludni és ez által álmodni se.
Hamar magamhoz tértem ámulatomból. Körbeszaladtam, három szinten 4 fürdő, 8 szoba, 1 nappali, konyha és étkező. A két utolsó csak van, úgyse használjuk majd ki. A garázsok a ház alatt vannak mivel egy domboldalra lett építve a ház. Négy autónak van hely.
- Ennél van még nagyobb házunk. – szerelmem felvitt a második emeletre, három szabad szoba kettő tiszta fehér a harmadik égszínkék és lila, ami ment át rózsaszínbe. Egy üvegajtó az erkélyre vezet, erre merőleges kis fal egy rejtett folyosó van. Innen nyílik két gardrób és egy fürdő, ami lila és fehér. A folyosó végén egy ajtó van, ami egy kék fehér szobába nyílik, ez a szoba teljesen be van rendezve. Az enyém csak félig.
Meghallottam egy beszélgetést Karol és John közt.
- Hiányzik igaz? – Kérdezte Karol
- Nem arról van szó. – John
- Kérlek, apu ismerlek, Sofi még tud meglepetést okozni, de te már nem.
- Jó-jó. Mióta Sofi itt van, kicsi örülök, hogy legalább te boldog vagy, Arnold megjelenése elégé felkavart. Most hagylak kipakolni. Ja és mulassatok jól Sofival.
Észre se vettem mikor jött be. Simogatta az arcomat és szólongatott.
- Sofi! Drágám mi baj!
Nem tudom, mi ez nem bírok gondolkodni az agyamat ellepte a köd viszont bántani senkit nem akarok. Muszáj kimennem a szabadba, futni egyet. Átfutottam a szobámba és kiugrottam az erkélyen. Futni kezdtem az erdőbe majd felültem az egy faágra. Nem tudom min és mért lepődtem meg. Megremegett az ág Karol ült mellettem. Fekete szemekkel fürkészte az arcomat.
- Bocsás meg! – suttogtam.
Ölébe húzott és leugrott velem a fáról.
- Gyere, menjünk haza. Ki kell még rakodnunk.
A gardróbba kezdtem pakolni, majd a szobámba, de mindig eltűnik, amit kiraktam. Ez nem igaz mért tűnnek el a cuccaim? Hogy, az embert meg ismerném, de ez nem ember szag, hanem vámpír és nagyon ismerős. Jozeph! Kiraktam a CD-imet a földre, de még a látóterembe volt.
- Ravasz!!!
- Te pedig gonosz vagy! Egyáltalán hogy képzelted, hogy elmész egy szó nélkül úgy, hogy azt se tudom hol a jó francba vagy?! – először csak mondtam aztán egyre hangosabban végül kiabáltam. Csak bámult rám és meg se tudott szólalni csak tátogott.
- Bocsáss meg kérlek!(ismétlés: Sajnálom, ne haragudj)
- Mit akarsz elmondani nekem? – Kérdeztem szelíden, de türelmetlenül.
- Sofia ez komoly dolog kérlek, nyugodj, meg teljesen előbb, aztán elmondok mindent! Köszönök a többieknek, ha már úgy is felhívtad az érkezésemre a figyelmet.
Hhuuu nyugi muszáj megtudnom, mert nem tudok lenyugodni. Minél hamarabb megtudom, annál hamarabb le tudok nyugodni. Kipakolok inkább azzal elvonom talán a figyelmem. Kiszórom inkább a cuccaimat és megyek faggatózni.
/Nappaliba/
- Bocsás meg hugi hogy eddig nem mondtam el, hogy…
- Hogy? – kérdeztem sürgetve.
- Hogy van egy ikertestvéred, akit Lorettának hívnak. Egykeként, nőt fel és nem tud rólunk semmit. Előkészítettem a terepet a találkozásotokra és bogarat ültettem a fülébe.
Ledöbbentem se kép se hang két szó maradt meg bennem. Ikertesóm Loretta. Van egy ikertesóm. De hogy anyuék mért nem mondták? Mért dobták el öt és engem mért tartottak meg, hogy-hogy csak most derült erre fény? Nem tud rólunk semmit. Úgy adták örökbe, hogy azt hiszi, hogy akik felnevelték azok az igazi szülei! Akkor anyuékról se tud semmit. Előkészítette a repteret a találkozásra. Bogarat ültetett a fülébe… Kezdem feldolgozni a hallottakat. De még mindig hihetetlen hogy van egy lány tesóm is aki ugyan úgy néz ki mint én.
- Apu mondj valamit! Mi baja Sofinak? – hallottam meg szerelmem hangját.
- Sokkot kapott. – John.
- Hogy néz ki? Hol lakik? Hogy érted azt, hogy bogarat ültettél a fülébe? – Támadtam le bátyámat a felmerülő kérdéseimmel.
- Találkozót beszéltem meg vele és mondtam pár dolgot, amitől felhívtam az érdeklődését. És mutattam neki egy képet ahol Ő, te és én vagyok rajta. Felismerte magát és mutatott egy olyan képet ahol én foglak, és mindkét kép a korházba készült. Kérdezte, hogy honnan van nekem ez a kép, de csak annyit mondtam, hogy okos vagy ki fogod találni. Oda adtam neki a képet. Rajta van a neved és az övé, de csak a keresztnév. Pont, mint te csak a haja szőkésebb, mint a tied és kleopátra fazonú. Ha készen áll, hogy megismerjen jelentkezni fog. Nem tudom, hol lakik, sajnálom.
Ha rájön, kik vagyunk és sikerül olyan könnyen feldolgoznia akkor jelentkezik. De mi van, ha nem jön, rá kik vagyunk?
- Rá fog jönni, eleget tud ahhoz, hogy nyomozni tudjon utánatok. – Arnold.
Köszönet kép rámosolyogtam. Néha örülök, hogy van egy gondolatolvasó a családba.
Este hamar elment. Másnap reggel 6:30-kor elmentem szerelmemmel vadászni. A hegyi mező szélén álltunk meg.
- Menj vadászni! Majd jövök, és itt találkozunk. – mondta, adott egy csókot.
- Hova mész?
- Én is vadászni. – adott egy csókot.
- Szia – mondtam halkan, de már el is tűnt a fák között
Nem voltam elég ügyes mivel a szarvasok elmenekültek messzire, kettőt tudtam elkapni. A második tetem mellet ültem, amikor egy csapat vámpír vett körül. Egy férfi és két nő, a férfi és az egyik nő nagyon ismerős mintha már találkoztam volna, velük csak nem tudom hol.
- Mi a baj? – kérdezte a fiatalabb és leült mellém a földre kicsit elhúzódtam mivel nem volt igazán ismerős – Megértem, ha nem emlékszel ránk, az emberi memória más. Másképp vagyunk szépek egy ember szemébe, mint egy vámpírként.
- Nincs semmi bajom. – ahogy elmondta rájöttem kik ők.
- Ő itt a feleségem Samanta. – mutatta be Lorand a mellette álló nőt – Ada pedig otthon van Mironnal a húgom.
- Én pedig Samanta húga vagyok. – szólalt meg a mellettem ülő Miranda
- Ki az a Miron?
- Ezt inkább egy zárt helyiségbe. – Samanta – Téged hogy hívnak?
- Sofia Berolli (Hilten) – a Hiltent kicsit halkabban mondtam, mert még nem vagyok biztos abba, hogy felveszem ezt a nevet, de szerencsére nem vették észre.
- Netti Morg őket keresi Európába. - Samanta – Most rögtön vissza kell hívnunk, mert ott nem találja meg a családját.
- Neteli Morg… Életben van? – kérdezte szerelmem a hátam mögül
- Igen él és titeket keres. Mi találtunk rá egyik vadászat alkalmával. Megsérült, elvittük hozzánk. Sokáig nem beszélt velünk, de lassacskán elfogadott minket.
- Ez ő. Szerbusz, na hogy haladsz? – a választ hangosan közölte velünk – Semmi nyom, elköltöztek. Semmi baj gyere, haza hiányzol a családnak. A kompon vagyok a szárazföldi utat futva teszem meg. Oké, szia.
Nem tudom mi történt Karollal csak ült és nézett előrefele, és olyan volt mintha beszélne, de mégse, felnézett egyenesen Arnoldra.
- Mért hívtál? – Arnold.
- Neteli az édesanyád…
Komit kérekszépen.
2010. november 29., hétfő
Nem a Történet
Sziasztok!!!
Nézzétek meg ezt az oldalt.
http://rs-pygmalion.blogspot.com/2010/11/if-you-really-knew-me.html
Köszi! Puszi!
Nézzétek meg ezt az oldalt.
http://rs-pygmalion.blogspot.com/2010/11/if-you-really-knew-me.html
Köszi! Puszi!
2010. november 19., péntek
14. fejezet
Sziasztok, megérkezett a friss. Bocsi, ha sokat kellett várni rá,és nagyon rövidke lett, de más el foglaltságom is akadt.
Szeretném ezt a fejezetet az én Őrangyalomnak küldeni, akit nagyon szeretek, és már majdnem 3 hete vagyunk együtt.
Jó olvasást mindenkinek!
A legjobb napom és a költözés
Kerítettem pár karton dobozt és bepakoltam bátyám CD és DVD gyűjteményét. Körbenéztem mi kelhet még, amikor megláttam két lila bőröndöt a sarokban. Észrevettem, hogy a nevem van a tetejére hímezve feketével. Megcsörrent a mobil a zsebembe. Meg se nézve vettem fel.
- Haló!
- Szia, húgi majd el felejtettem a szobámba találsz két bőröndöt a neveddel.
- Megtaláltam.
- Rendben. Adnád Johnt!
Szerencsére John még itthon volt. Átadtam neki a telefont és visszamentem, mivel még a ruháimat se raktam össze. A lila és a rózsaszín bőröndökbe szórtam villám sebességgel a ruháimat. Mikor végeztem valaki kotorászni kezdett a szekrényembe, és elém hajított két kabátot és egy síoverált .
- Drágám! Ezeket is rakd be. – simította végig a kezét az arcomon.
- Nem fér be több. – ekkor behúzott kék ugyanolyan bőröndöt, mint az enyém.
- Ebbe még befér. – Lefektette elém és kinyitotta. Egy vörös bársony dobozka pihent a ruhák tetején. Kérdőn néztem rá. – Nyisd ki!
Kinyitottam. Egy gyönyörű gyémánt gyűrű arany foglalatban. Nem bírtam megszólalni. Létezésem óta most a legerősebb ez a csodálatos érzés, amit én egyetlen szóval nem tudok jellemezni, még ha emberként a szerelem képes összefoglalni mindezt.
- Sofia Berolli légy a feleségem.
Könnyek nélkül sírtam. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar megkéri valaki a kezem. Arra pedig végképp nem gondoltam, hogy Karol lesz, akivel idők végezetéig együtt leszek.
Egy perc múlva kimondtam azt az egyetlen szót, amit várt.
- Igen
Felhúzta a gyűrűt az ujjamra. Lágyan átölelt és megcsókolt. Még mindig alig hittem el, hogy megkérte a kezem. Mikor észbe kaptam a bőröndjeim és Karol sehol se volt így emberi tempóba néztem körül. Csak üres bútorok voltak mindenhol. A cica és a hiúz csak most került elő hisz a nagy felhajtás miatt elbújtak. Ölbe vettem mindkettőt. A kocsikhoz indultam mikor kiugrottak a kezemből és kirohantak Arnoldhoz . Kicsit meglepődtem, na mindegy. Karol termett előttem majd felkapott és úgy vitt ki a kocsikhoz. Mikor letett John lépett hozzánk.
- Minden rendben? Sírást hallottam mikor visszaértem a vadászatból.
- Teljesen. – ölelt át szerelmem vele szembe álltam így a kezem a mellkasára simult. John ledermedt. Karol 2 percen keresztül csak a szeme előtt legyezett. Mikor észbe kapott szorosan magához ölelt, majd el is engedett.
- Gratulálok.
- Alig bírtam kivárni ezt a napot mióta itt vagyok. – Mondta Arnold – Most már indulhatunk?
- Hát persze. – Vágtam rá és elindultam a kocsim fele. A kulcsot beraktam a gyújtásba. - Arnold akarod vezetni? Gyorsan döntsd el!
- Tényleg megengeded? Nem félsz, hogy összetöröm?
- Megengedem, de össze ne merd törni, mert, kinyírlak!
Szerelmem már benn ült a LAF-ba csak rám várt. Visszanéztem még utoljára a házra. Szerettem itt lakni, sok emlék köt ide. Beültem Karol mellé és már száguldottunk is. Nem igazán érdekelt merre megyünk, fáj a szívem. Egyszer csak leállt a motor.
- Mi a baj, miért sírsz? – simogatta meg az arcomat
- Csak hiányozni fog a táj, a ház meg minden. – borultam szerelmem nyakába és könnyek nélkül zokogtam
Amikor megnyugodtam tovább mentük. A kompnál értük be Johnt és Arnoldot. Sötétedett már így nem kellet félni a naptól. 7 órán keresztül untam magam mire elértük a partot. 5 óra alatt elértük Alaszka állam határát.
Szeretném ezt a fejezetet az én Őrangyalomnak küldeni, akit nagyon szeretek, és már majdnem 3 hete vagyunk együtt.
Jó olvasást mindenkinek!
A legjobb napom és a költözés
Kerítettem pár karton dobozt és bepakoltam bátyám CD és DVD gyűjteményét. Körbenéztem mi kelhet még, amikor megláttam két lila bőröndöt a sarokban. Észrevettem, hogy a nevem van a tetejére hímezve feketével. Megcsörrent a mobil a zsebembe. Meg se nézve vettem fel.
- Haló!
- Szia, húgi majd el felejtettem a szobámba találsz két bőröndöt a neveddel.
- Megtaláltam.
- Rendben. Adnád Johnt!
Szerencsére John még itthon volt. Átadtam neki a telefont és visszamentem, mivel még a ruháimat se raktam össze. A lila és a rózsaszín bőröndökbe szórtam villám sebességgel a ruháimat. Mikor végeztem valaki kotorászni kezdett a szekrényembe, és elém hajított két kabátot és egy síoverált .
- Drágám! Ezeket is rakd be. – simította végig a kezét az arcomon.
- Nem fér be több. – ekkor behúzott kék ugyanolyan bőröndöt, mint az enyém.
- Ebbe még befér. – Lefektette elém és kinyitotta. Egy vörös bársony dobozka pihent a ruhák tetején. Kérdőn néztem rá. – Nyisd ki!
Kinyitottam. Egy gyönyörű gyémánt gyűrű arany foglalatban. Nem bírtam megszólalni. Létezésem óta most a legerősebb ez a csodálatos érzés, amit én egyetlen szóval nem tudok jellemezni, még ha emberként a szerelem képes összefoglalni mindezt.
- Sofia Berolli légy a feleségem.
Könnyek nélkül sírtam. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar megkéri valaki a kezem. Arra pedig végképp nem gondoltam, hogy Karol lesz, akivel idők végezetéig együtt leszek.
Egy perc múlva kimondtam azt az egyetlen szót, amit várt.
- Igen
Felhúzta a gyűrűt az ujjamra. Lágyan átölelt és megcsókolt. Még mindig alig hittem el, hogy megkérte a kezem. Mikor észbe kaptam a bőröndjeim és Karol sehol se volt így emberi tempóba néztem körül. Csak üres bútorok voltak mindenhol. A cica és a hiúz csak most került elő hisz a nagy felhajtás miatt elbújtak. Ölbe vettem mindkettőt. A kocsikhoz indultam mikor kiugrottak a kezemből és kirohantak Arnoldhoz . Kicsit meglepődtem, na mindegy. Karol termett előttem majd felkapott és úgy vitt ki a kocsikhoz. Mikor letett John lépett hozzánk.
- Minden rendben? Sírást hallottam mikor visszaértem a vadászatból.
- Teljesen. – ölelt át szerelmem vele szembe álltam így a kezem a mellkasára simult. John ledermedt. Karol 2 percen keresztül csak a szeme előtt legyezett. Mikor észbe kapott szorosan magához ölelt, majd el is engedett.
- Gratulálok.
- Alig bírtam kivárni ezt a napot mióta itt vagyok. – Mondta Arnold – Most már indulhatunk?
- Hát persze. – Vágtam rá és elindultam a kocsim fele. A kulcsot beraktam a gyújtásba. - Arnold akarod vezetni? Gyorsan döntsd el!
- Tényleg megengeded? Nem félsz, hogy összetöröm?
- Megengedem, de össze ne merd törni, mert, kinyírlak!
Szerelmem már benn ült a LAF-ba csak rám várt. Visszanéztem még utoljára a házra. Szerettem itt lakni, sok emlék köt ide. Beültem Karol mellé és már száguldottunk is. Nem igazán érdekelt merre megyünk, fáj a szívem. Egyszer csak leállt a motor.
- Mi a baj, miért sírsz? – simogatta meg az arcomat
- Csak hiányozni fog a táj, a ház meg minden. – borultam szerelmem nyakába és könnyek nélkül zokogtam
Amikor megnyugodtam tovább mentük. A kompnál értük be Johnt és Arnoldot. Sötétedett már így nem kellet félni a naptól. 7 órán keresztül untam magam mire elértük a partot. 5 óra alatt elértük Alaszka állam határát.
2010. október 30., szombat
13. fejezet
Sajnálom hogy nem tudtad lebétázni Manka.
Köszi Gabi1222, hogy megnézted. Itt a fris feji jó olvasást mindenkinek.
Köszönöm a komikat a 12. fejihez.
Az idegen
Hülye bátyám
Az arcát nem látom.
- Karol! Joseph kérlek, ne szórakozz! – mondtam az alaknak.
- Mi a baj drágám? - rontott be szerelmem.
- Sofi! – bátyám.
Az alak levette a csuklyát fejéről. Arany szemek, rövid szőke haj felzselézve. Fekete farmert viselt, 50 körüli lehet. Ismeretlen érdes hang rázott fel.
- Bocsáss meg nem akartalak megijeszteni. A cicát neked hoztam.
- Köszönöm. – mondtam félve és átvettem a kiscicát.
- Mit keresel itt? – érdeklődött szerelmem, a hangjában türelmetlenséget fedeztem fel.
- Csak meg akartam látogatni Johnt. Ahhoz képest milyen búskomor lett anyám eltűnése után… le a kalappal, jól néz ki és igen csak vidámnak tűnt a tavacskánál. – akkor esett le ki ő, de Karol csak a húga nevét említette az övét nem.
- Arnold Morg.
- Sofia Berolli. – nyújtottam a kezem felé. Régi stílusul úriemberhez híven csókolta meg a kezemet, közben tartotta a szemkontaktust. Hirtelen elengedte a kezem, szerelmemre nézett, és valamire bólintott.
- Sofi, Arnold gondolatolvasó.
Leesett az állam. Gondolatban nekiszegeztem a kérdést. Télleg hallod?
- Igen. Neked van képességed?
- Sajnos nincs.
- Ezt hallgassátok! – kiabált a bátyám a mappaiból, persze mi azonnal lefutottunk
„Milyen sírba temetnek?”… Koporsóba
„Erdőben él fáról-fára jár,
Szinte repül, mint a madár,
Pedig nincs szárnya se csőre;
Olyan erős, mint a medve.”
- Te nem vagy komplett! Honnan szedted ezt a marhaságot? Tuti, hogy nem te találtad ki.
Előhúzott egy könyvet a párna alól.
- Csak „átírtam” két szót és így vámpír a megfejtés. – mondta
Felrohantam az emeletre, a szoba közepén lerogytam a szőnyegre. A sírás fogott el.
Hogy lehet ilyen idióta a bátyám. Ha a találós kérdés lesz az új piszkálódási módszere én páros lábbal rúgom ki ebből a házból. A könyvet pedig porrá égetem, amint a kezembe kerül. Hogy lehet ilyen vak. Nem látja, hogy nagyon is zavar a piszkálódása! Mért nem képes felfogni, hogy nem olyan vagyok, mint ő. Engem nem tud felvidítani az ilyen hülyeségeivel. Azzal tudna igazán felvidítani, ha figyelne azokra az apró jelekre, amikkel rá tudna jönni az én érzéseimre. Nem, ő nem veszi ezeket észre, mert csak arra figyel, amit szavakba fogalmazok meg. Kinyílt az ajtó.
- Jaj, drágám – mellém ült és magához húzott. Ő észreveszi azokat az érzéseimet, amiket nem mondok ki. – Még mindig zokogtam a szemem durván szúrt hisz könnyeim, átváltozásom óta nincsenek.
Egész este vigasztalgatott néha megcsókolt. Egyszer csak felállt és kihúzott az erkélyre.
- Ne haragudj Jozephre. Amikor feljöttél nagyon elgondolkozott azon, amit a fejéhez vágtál. 10 percig nem érdekelte más csak az a mondatod, hogy „Te nem vagy komplett!”.
- Nem haragszom, rá csak az piszkál, hogy nem veszi észre, hogy ez a beszólásai engem igen is zavarnak.
- Gyere menyünk le. Arnold meg akarja lepni Johnt, és azt szeretné, ha te is ott lennél. Jozeph vadászat indokkal pedig elhagyta… - Abbahagyta a mondat felénél.
- Fojtasd kérlek. – néztem mélyen a szemébe.
- Elhagyta azt a területet, amíg Arnold látja a gondolatait. Eléggé feldúltan ment el.
- Lehet, hogy nem jön vissza egy hamar. – léptünk ki az ajtón és Arnold várt ránk. – Elégé zavarosak voltak a gondolatai. Egy nevet hajtogatott, amikor rádöbbent menyire zavar téged a szórakozása. Rákérdeztem ki ez a lány, akit emleget, de nem volt hajlandó válaszolni még gondolatban sem. Valamit titkol előlem, és ahogy értelmeztem előled is Sofi.
Lementünk a nappaliba, ott a fekete kanapén tengerkék párnák voltak. A földön egy csomó fekete huzat hevert. Arnold leszedte a kanapé karfájáról a huzatot és alatta ugyanolyan szín rejtőzött, mint a párnák. A két fotelnek az ülőfelületéről vettem le a huzatot, és raktam egy-egy párnát. Épp, hogy végeztünk John lépett be a szobába. Tátva maradt a szája. Mikor megszólalt lehordott minket.
- Mit csináltatok az ülőgarnitúrával?
- Tetszik???
- Ha nem fájna, a szíved, akkor tetszene igaz! – gúnyolódott Karol.
- Hagyd, abba kérlek. Különben egész jó. – leült az egyik fotelbe és Arnold fele fordult. - Hogy jutottál ide ilyen messze a feleségedtől?
- Már nincs feleségem. Hivatalosan is elváltunk.
- Ó… sajnálom. Nem tudtam.
- Semmi baj. Jó volt a tónál? - Terelte tovább a szót Arnold.
- Igen. Egy kis időre elfedtették velem… az eddigi fájdalmamat. Amikor rájuk nézek… - Szerintem gondolatban folytatta, mert Arnold válaszolt neki egy kis idő múlva.
- Értem.
Szerelmem megcsókolta a nyakam.
- Menyünk el vadászni. Szerintem jót tenne, egy kis futás nem gondolod?
- Rendben. Sziasztok, további szép napot. Ja és Arnold szólj, ha esetleg a bátyám gondolatát hallod! – mutattam fel a mobilomat.
- Rendben, sziasztok, jó mulatást.
Két órát voltunk el. Három őzet és egy szarvast mészároltam le. Elmentünk a kis tóhoz. A vízesés mögött van egy kis mélyedés. Ott vártuk meg, hogy elálljon az eső, nem akartunk elázni. Mikor visszaértünk John épp letette a telefont.
- Mi az apu? – szerelmem.
- Meghalt az egyik kis betegem. Rájött, hogy vámpír vagyok, és több nővérnek és orvosnak feltűnt, hogy nem változtam semmit.
- Költözünk? De hova?
- Alaszkában laktunk a legrégebben. Ott van is egy fél kész ház csak újra kell rendezni.
- Én is mehetek veletek? – Arnold.
- Persze, szívesen látunk. – örvendeztem hisz őt az elején el kell rángatnom boltba mielőtt a többiek elmondják neki.
- Örülök, hogy Karol rád talált és boldoggá tetted, hisz a húgom is próbálkozott, de mindig másképp sült el a terve. Sofi, Jozeph telefonált, hogy ne aggódjunk érte el kellett intéznie valamit. Amerikai Washington államban van. Mindent kitálal neked és már nem érdekli a szüleidnek tett esküje. Azt mondta, csak ha fontos, akkor keresd.
- Fontos hogy ne itt keressen minket, hanem Alaszkában.
Elvettem a mobilt az asztalról, és megkerestem Jozeph számát. Kicsengett.
- Haló!
- Szia Sofi vagyok. Arnold átadta az üzeneted.
- Ne haragudj, kérlek!
- Nem haragszom, csak azért hívlak, hogy költözünk Alaszkába.
- Jó én ott várlak titeket. Hagyjátok, ott a cuccaimat majd elmegyek veled vásárolni.
- A hifid, és a házimozi a plazmával?
- Most hogy említed a CD-k, és a DVD-k jól jönnének. De a hifim is hozhatjátok, ha elfér valahol. Hugi kérlek, ne haragudj, mert elég komoly ürügyem van arra, hogy mért nem mondtam el eddig ezt neked.
- Mond el most.
- Ez nem telefon téma. Igen komoly dologról… Bócsás meg mennem kell, szia, szeretlek hugi.
- Szia.
Kicsit megnyugodtam, de most kíváncsivá tett. Mi az a fontos dolog, amit nem mond el csak személyesen?
- Két nap és mindent megtudsz. – ölelt át a derekamnál szerelmem, és magához húzott amennyire csak lehet. Lassan közeledett a számhoz, de akkor meghallottuk Arnold panaszos hangját.
- Kérlek titeket ne most ne így!
- Arnold te a testvérem leszel. – felénk fordult – Ti pedig a gyermekeim. Sofi te és Jozeph a volt feleségem gyermekeiként lesztek bemutatva. Karol te pedig a fiam.
- El kell terjeszteni egy hazugságot.
- Arnolddal féltestvérem Karol az egyetlen fiam (azt nem mondjuk el, hogy hogyan, azt találgassák a helyiek). Natali a volt feleségem, aki 10éve halt meg. A gyerekei lesztek a bátyáddal Sofi, ja és az előző férjétől, aki öngyilkos lett, amikor te megszülettél. – intézte hozzám az utolsó mondatot.
- Nem lehetne, hogy Netelit csak két éve vesztettük el és emiatt költöztünk ide, hogy könnyebb legyen. A többiben nincs ellenvetésem.
- Nekem teljesen megfelel. – Arnold.
- Részemről rendben. Csak annyi hogy téged tekintelek apámnak mivel nem ismertem. 3éves voltam mikor megismertelek, a bátyám pedig még ma sem tud így tekinteni rád csak, mint egy barátra.
- Rendben nincs ellenvetésem. De erről meg kell kérdezni Jozephet. – John.
- Alaszkába vár ránk, de majd még úgyis hívni fogom. A háznál mindent megbeszélünk. Most akkor megyek pakolni.
Komikat kérek.
Köszi Gabi1222, hogy megnézted. Itt a fris feji jó olvasást mindenkinek.
Köszönöm a komikat a 12. fejihez.
Az idegen
Hülye bátyám
Az arcát nem látom.
- Karol! Joseph kérlek, ne szórakozz! – mondtam az alaknak.
- Mi a baj drágám? - rontott be szerelmem.
- Sofi! – bátyám.
Az alak levette a csuklyát fejéről. Arany szemek, rövid szőke haj felzselézve. Fekete farmert viselt, 50 körüli lehet. Ismeretlen érdes hang rázott fel.
- Bocsáss meg nem akartalak megijeszteni. A cicát neked hoztam.
- Köszönöm. – mondtam félve és átvettem a kiscicát.
- Mit keresel itt? – érdeklődött szerelmem, a hangjában türelmetlenséget fedeztem fel.
- Csak meg akartam látogatni Johnt. Ahhoz képest milyen búskomor lett anyám eltűnése után… le a kalappal, jól néz ki és igen csak vidámnak tűnt a tavacskánál. – akkor esett le ki ő, de Karol csak a húga nevét említette az övét nem.
- Arnold Morg.
- Sofia Berolli. – nyújtottam a kezem felé. Régi stílusul úriemberhez híven csókolta meg a kezemet, közben tartotta a szemkontaktust. Hirtelen elengedte a kezem, szerelmemre nézett, és valamire bólintott.
- Sofi, Arnold gondolatolvasó.
Leesett az állam. Gondolatban nekiszegeztem a kérdést. Télleg hallod?
- Igen. Neked van képességed?
- Sajnos nincs.
- Ezt hallgassátok! – kiabált a bátyám a mappaiból, persze mi azonnal lefutottunk
„Milyen sírba temetnek?”… Koporsóba
„Erdőben él fáról-fára jár,
Szinte repül, mint a madár,
Pedig nincs szárnya se csőre;
Olyan erős, mint a medve.”
- Te nem vagy komplett! Honnan szedted ezt a marhaságot? Tuti, hogy nem te találtad ki.
Előhúzott egy könyvet a párna alól.
- Csak „átírtam” két szót és így vámpír a megfejtés. – mondta
Felrohantam az emeletre, a szoba közepén lerogytam a szőnyegre. A sírás fogott el.
Hogy lehet ilyen idióta a bátyám. Ha a találós kérdés lesz az új piszkálódási módszere én páros lábbal rúgom ki ebből a házból. A könyvet pedig porrá égetem, amint a kezembe kerül. Hogy lehet ilyen vak. Nem látja, hogy nagyon is zavar a piszkálódása! Mért nem képes felfogni, hogy nem olyan vagyok, mint ő. Engem nem tud felvidítani az ilyen hülyeségeivel. Azzal tudna igazán felvidítani, ha figyelne azokra az apró jelekre, amikkel rá tudna jönni az én érzéseimre. Nem, ő nem veszi ezeket észre, mert csak arra figyel, amit szavakba fogalmazok meg. Kinyílt az ajtó.
- Jaj, drágám – mellém ült és magához húzott. Ő észreveszi azokat az érzéseimet, amiket nem mondok ki. – Még mindig zokogtam a szemem durván szúrt hisz könnyeim, átváltozásom óta nincsenek.
Egész este vigasztalgatott néha megcsókolt. Egyszer csak felállt és kihúzott az erkélyre.
- Ne haragudj Jozephre. Amikor feljöttél nagyon elgondolkozott azon, amit a fejéhez vágtál. 10 percig nem érdekelte más csak az a mondatod, hogy „Te nem vagy komplett!”.
- Nem haragszom, rá csak az piszkál, hogy nem veszi észre, hogy ez a beszólásai engem igen is zavarnak.
- Gyere menyünk le. Arnold meg akarja lepni Johnt, és azt szeretné, ha te is ott lennél. Jozeph vadászat indokkal pedig elhagyta… - Abbahagyta a mondat felénél.
- Fojtasd kérlek. – néztem mélyen a szemébe.
- Elhagyta azt a területet, amíg Arnold látja a gondolatait. Eléggé feldúltan ment el.
- Lehet, hogy nem jön vissza egy hamar. – léptünk ki az ajtón és Arnold várt ránk. – Elégé zavarosak voltak a gondolatai. Egy nevet hajtogatott, amikor rádöbbent menyire zavar téged a szórakozása. Rákérdeztem ki ez a lány, akit emleget, de nem volt hajlandó válaszolni még gondolatban sem. Valamit titkol előlem, és ahogy értelmeztem előled is Sofi.
Lementünk a nappaliba, ott a fekete kanapén tengerkék párnák voltak. A földön egy csomó fekete huzat hevert. Arnold leszedte a kanapé karfájáról a huzatot és alatta ugyanolyan szín rejtőzött, mint a párnák. A két fotelnek az ülőfelületéről vettem le a huzatot, és raktam egy-egy párnát. Épp, hogy végeztünk John lépett be a szobába. Tátva maradt a szája. Mikor megszólalt lehordott minket.
- Mit csináltatok az ülőgarnitúrával?
- Tetszik???
- Ha nem fájna, a szíved, akkor tetszene igaz! – gúnyolódott Karol.
- Hagyd, abba kérlek. Különben egész jó. – leült az egyik fotelbe és Arnold fele fordult. - Hogy jutottál ide ilyen messze a feleségedtől?
- Már nincs feleségem. Hivatalosan is elváltunk.
- Ó… sajnálom. Nem tudtam.
- Semmi baj. Jó volt a tónál? - Terelte tovább a szót Arnold.
- Igen. Egy kis időre elfedtették velem… az eddigi fájdalmamat. Amikor rájuk nézek… - Szerintem gondolatban folytatta, mert Arnold válaszolt neki egy kis idő múlva.
- Értem.
Szerelmem megcsókolta a nyakam.
- Menyünk el vadászni. Szerintem jót tenne, egy kis futás nem gondolod?
- Rendben. Sziasztok, további szép napot. Ja és Arnold szólj, ha esetleg a bátyám gondolatát hallod! – mutattam fel a mobilomat.
- Rendben, sziasztok, jó mulatást.
Két órát voltunk el. Három őzet és egy szarvast mészároltam le. Elmentünk a kis tóhoz. A vízesés mögött van egy kis mélyedés. Ott vártuk meg, hogy elálljon az eső, nem akartunk elázni. Mikor visszaértünk John épp letette a telefont.
- Mi az apu? – szerelmem.
- Meghalt az egyik kis betegem. Rájött, hogy vámpír vagyok, és több nővérnek és orvosnak feltűnt, hogy nem változtam semmit.
- Költözünk? De hova?
- Alaszkában laktunk a legrégebben. Ott van is egy fél kész ház csak újra kell rendezni.
- Én is mehetek veletek? – Arnold.
- Persze, szívesen látunk. – örvendeztem hisz őt az elején el kell rángatnom boltba mielőtt a többiek elmondják neki.
- Örülök, hogy Karol rád talált és boldoggá tetted, hisz a húgom is próbálkozott, de mindig másképp sült el a terve. Sofi, Jozeph telefonált, hogy ne aggódjunk érte el kellett intéznie valamit. Amerikai Washington államban van. Mindent kitálal neked és már nem érdekli a szüleidnek tett esküje. Azt mondta, csak ha fontos, akkor keresd.
- Fontos hogy ne itt keressen minket, hanem Alaszkában.
Elvettem a mobilt az asztalról, és megkerestem Jozeph számát. Kicsengett.
- Haló!
- Szia Sofi vagyok. Arnold átadta az üzeneted.
- Ne haragudj, kérlek!
- Nem haragszom, csak azért hívlak, hogy költözünk Alaszkába.
- Jó én ott várlak titeket. Hagyjátok, ott a cuccaimat majd elmegyek veled vásárolni.
- A hifid, és a házimozi a plazmával?
- Most hogy említed a CD-k, és a DVD-k jól jönnének. De a hifim is hozhatjátok, ha elfér valahol. Hugi kérlek, ne haragudj, mert elég komoly ürügyem van arra, hogy mért nem mondtam el eddig ezt neked.
- Mond el most.
- Ez nem telefon téma. Igen komoly dologról… Bócsás meg mennem kell, szia, szeretlek hugi.
- Szia.
Kicsit megnyugodtam, de most kíváncsivá tett. Mi az a fontos dolog, amit nem mond el csak személyesen?
- Két nap és mindent megtudsz. – ölelt át a derekamnál szerelmem, és magához húzott amennyire csak lehet. Lassan közeledett a számhoz, de akkor meghallottuk Arnold panaszos hangját.
- Kérlek titeket ne most ne így!
- Arnold te a testvérem leszel. – felénk fordult – Ti pedig a gyermekeim. Sofi te és Jozeph a volt feleségem gyermekeiként lesztek bemutatva. Karol te pedig a fiam.
- El kell terjeszteni egy hazugságot.
- Arnolddal féltestvérem Karol az egyetlen fiam (azt nem mondjuk el, hogy hogyan, azt találgassák a helyiek). Natali a volt feleségem, aki 10éve halt meg. A gyerekei lesztek a bátyáddal Sofi, ja és az előző férjétől, aki öngyilkos lett, amikor te megszülettél. – intézte hozzám az utolsó mondatot.
- Nem lehetne, hogy Netelit csak két éve vesztettük el és emiatt költöztünk ide, hogy könnyebb legyen. A többiben nincs ellenvetésem.
- Nekem teljesen megfelel. – Arnold.
- Részemről rendben. Csak annyi hogy téged tekintelek apámnak mivel nem ismertem. 3éves voltam mikor megismertelek, a bátyám pedig még ma sem tud így tekinteni rád csak, mint egy barátra.
- Rendben nincs ellenvetésem. De erről meg kell kérdezni Jozephet. – John.
- Alaszkába vár ránk, de majd még úgyis hívni fogom. A háznál mindent megbeszélünk. Most akkor megyek pakolni.
Komikat kérek.
2010. október 22., péntek
Meg vagyok, itt vagyok
Sziasztok. Sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem De most itt vagyok és két kis részletet is hoztam a 13. fejezetből. Várom komikat és télleg sajnálom.
Puszi mindenkinek. Sziasztok.
„Erdőben él fáról-fára jár,
Szinte repül, mint a madár,
Pedig nincs szárnya se csőre;
Olyan erős, mint a medve.”
- Lehet, hogy nem jön vissza egy hamar. Elégé zavarosak voltak a gondolatai. Egy nevet hajtogatott, amikor rádöbbent menyire zavar téged a szórakozása. Rákérdeztem ki ez a lány, akit emleget, de nem volt hajlandó válaszolni még gondolatban sem. Valamit titkol előlem, és ahogy értelmeztem előled is Sofi.
Puszi mindenkinek. Sziasztok.
„Erdőben él fáról-fára jár,
Szinte repül, mint a madár,
Pedig nincs szárnya se csőre;
Olyan erős, mint a medve.”
- Lehet, hogy nem jön vissza egy hamar. Elégé zavarosak voltak a gondolatai. Egy nevet hajtogatott, amikor rádöbbent menyire zavar téged a szórakozása. Rákérdeztem ki ez a lány, akit emleget, de nem volt hajlandó válaszolni még gondolatban sem. Valamit titkol előlem, és ahogy értelmeztem előled is Sofi.
2010. szeptember 15., szerda
12. fejezet
Sziasztok, sikeresen megérkezett a friss.
Bétámnak meglepi bár nincs szülinapja. Mikor visszaküldte átolvastam és pár sort még tettem hozzá.
Manka ezt szánom neked meglepetésként, ha észreveszed. Hisz a legjobb barátnőm vagy és nem tudom elégszer megköszönni, hogy bétázod a történetem.
Szórakozás, mindenki gyerek marad a lelkében
Az irodájában vártak szerelmemmel. Bementem leültem Karol mellé a kanapéra. John az íróasztal mögötti karosszékben ült. Végül John megtörte a lassan egy perces csöndet.
- Csodálatos, hogy csináltad?
- Mit? Miről van szó?
- Újszülött vagy és beszéltél a futárral, aki ember. – szerelmem
- Butaságnak foghangozni, de nem finom a vérük illata.
- Hogy meglepődtél. Azt le kellett volna fényképezni. – robbant be az irodába bátyám gúnyos mosollyal az arcán.
- Máshogy akartuk odaadni, de most már mindegy. – ölelt át szerelmem.
- Elmehetek vásárolni? – mind a hárman leblokkoltak erre a kérdésemre és csak bámultak, mint borjú az új kapura. majd szerelmem megcsókolt.
- Holnap és mind a hárman megyünk veled.
- Rendben, ha végig akarjátok próbálni az összes ruhát, akkor jöhettek. – pattantam fel és az ajtóhoz siettem nehogy valakinek ellenvetése legyen. Mer képesek és nem vagyok mosónő. Ami többször használt ruha azt kidobom, és nem érdekel, mit szólnak.
Nemrég szanáltam és Johnnak kell jó pár inget venni. Karolnak pedig nadrágot. A nappaliba érve bekapcsoltam a távét. Karol leült elém a földre. Mivel zavart, ahogy nézett lekapcsoltam a TV-t és mellé bújtam.
- Mi bánt?
- Semmi csak…
- Hugi gyere ide léci. – szakította félbe szerelmem mondandóját bátyám. Kelletlenül odamente hozzá. Felkapott és kifutott velem az erdőbe. Rossz érzésem van, valamire készül.
- Hova viszel?
- Meglátod.
- Most azonnal tegyél le.
- Öt perc.
- Tegyél le!!! Karooool!!! – sikítottam, de semmi
Egy tisztásra értünk ahol egy tó nyújtózott. Rossz érzés fogott el, mit akar itt csinálni? Egy kis csermely táplálta a tavacskát, ami egy szikláról zúdult le. Jozeph a peremére ált.
- Ugrasz, vagy ledobjalak.
- Tegyél le nincs, száraz ruhám nem ugrok le.
- Majd lesz.
- Meg fogunk fázni és John ápolhat minket. Tüdőgyulladást is kaphatunk. – nem érdekelte a szónoklásom, elengedett. Zuhanni kezdtem, de olyan lassan, hogy láttam megérkezni szerelmemet. Elfelejtettem levegőt venni a vízbeérkezés előtt, de nem hiányzott. Kiúsztam a partra, Karol csak nevetett. Odamentem megcsókoltam, és a vízbe löktem. Kijött felkapott felvitt a sziklára.
- Ugrasz egyedül vagy együtt?
- Együtt nekifutásból.
Két métert hátráltunk a sziklaperemtől. háromra kézen fogva indultunk neki. Csodás volt, nem mondhatom, hogy nem élveztem. Bátyám hülye ugrásaitól nem tudtam abbahagyni a röhögést. Mellőlem egy vaku villant meg. John volt az, megmutatta a képet. Jozeph éppen elrugaszkodott a szikláról a lábai és kezei ide-oda himbálta a nyelvét pedig kiöltötte. Hogy lehet a bátyám? Hozzá képest tők normális vagyok. Néha olyan lökött… de jó fej. valamikor pedig tők normális.
- Hoztam ruhát – fordult hozzánk John mikor abbahagyta a fényképezést – Megkíséreltem összeszedni neked is egy…
- köszönöm. Apu! – mondtam ki bizonytalanul hisz nem tudtam mit fog reagálni, mintha meg se hallotta volna. De az arcán mosoly jelent meg.
- Ha nem jó ne szólj semmit, mert megsértődik. – suttogta fülembe szerelmem, de elég hangosan hogy John meghalja.
- Hé! Nem tudnék haragudni semelyiktőkre.
- Senkire? – Jozeph
- Senkire.
Ahogy kimondta bátyám már dobta is a vízbe. John amint kijött, mosolyogva bokszol Bátyám vállába. Még soha sem láttam ilyen őszintén mosolyogni. felkaptam a leejtett fényképezőt és gyorsan lekaptam John igaz mosolyát. Mint a gyerekek. Két felnőtt nem jobb, mint két kisgyerek, mert mindenki gyerek marad a lelkében.
(2 perccel később)
Karol átölelte a vállamat. Hazaérve beszélgettünk szórakoztuk, amikor elkezdett valami csipogni. John kegyerélye, digitális naptár, óra, üzenetrögzítő egyben. Jelzi, mikor kell mennie valahova.
- Sziasztok. – köszönt a fiúk röhögését köszönésnek vette. Én pedig már a szobámba voltam. Nem szeretem a Horrort és a vámpíros szörnyfilmeket. A szobámba a hiúz és egy kiscica játszott. A cica megijedt tőlem és kifutott az erkélyre. - az ablakot nem hagytam nyitva – Egy árny mozdult meg odakint. Ki lehet az, betörő vagy csak a Bátyám szórakozik? Egy fekete ruhás alak lépett be az erkélyről a kezében a kiscicával.
Remélem tetszet komikat kérek.
Bétámnak meglepi bár nincs szülinapja. Mikor visszaküldte átolvastam és pár sort még tettem hozzá.
Manka ezt szánom neked meglepetésként, ha észreveszed. Hisz a legjobb barátnőm vagy és nem tudom elégszer megköszönni, hogy bétázod a történetem.
Szórakozás, mindenki gyerek marad a lelkében
Az irodájában vártak szerelmemmel. Bementem leültem Karol mellé a kanapéra. John az íróasztal mögötti karosszékben ült. Végül John megtörte a lassan egy perces csöndet.
- Csodálatos, hogy csináltad?
- Mit? Miről van szó?
- Újszülött vagy és beszéltél a futárral, aki ember. – szerelmem
- Butaságnak foghangozni, de nem finom a vérük illata.
- Hogy meglepődtél. Azt le kellett volna fényképezni. – robbant be az irodába bátyám gúnyos mosollyal az arcán.
- Máshogy akartuk odaadni, de most már mindegy. – ölelt át szerelmem.
- Elmehetek vásárolni? – mind a hárman leblokkoltak erre a kérdésemre és csak bámultak, mint borjú az új kapura. majd szerelmem megcsókolt.
- Holnap és mind a hárman megyünk veled.
- Rendben, ha végig akarjátok próbálni az összes ruhát, akkor jöhettek. – pattantam fel és az ajtóhoz siettem nehogy valakinek ellenvetése legyen. Mer képesek és nem vagyok mosónő. Ami többször használt ruha azt kidobom, és nem érdekel, mit szólnak.
Nemrég szanáltam és Johnnak kell jó pár inget venni. Karolnak pedig nadrágot. A nappaliba érve bekapcsoltam a távét. Karol leült elém a földre. Mivel zavart, ahogy nézett lekapcsoltam a TV-t és mellé bújtam.
- Mi bánt?
- Semmi csak…
- Hugi gyere ide léci. – szakította félbe szerelmem mondandóját bátyám. Kelletlenül odamente hozzá. Felkapott és kifutott velem az erdőbe. Rossz érzésem van, valamire készül.
- Hova viszel?
- Meglátod.
- Most azonnal tegyél le.
- Öt perc.
- Tegyél le!!! Karooool!!! – sikítottam, de semmi
Egy tisztásra értünk ahol egy tó nyújtózott. Rossz érzés fogott el, mit akar itt csinálni? Egy kis csermely táplálta a tavacskát, ami egy szikláról zúdult le. Jozeph a peremére ált.
- Ugrasz, vagy ledobjalak.
- Tegyél le nincs, száraz ruhám nem ugrok le.
- Majd lesz.
- Meg fogunk fázni és John ápolhat minket. Tüdőgyulladást is kaphatunk. – nem érdekelte a szónoklásom, elengedett. Zuhanni kezdtem, de olyan lassan, hogy láttam megérkezni szerelmemet. Elfelejtettem levegőt venni a vízbeérkezés előtt, de nem hiányzott. Kiúsztam a partra, Karol csak nevetett. Odamentem megcsókoltam, és a vízbe löktem. Kijött felkapott felvitt a sziklára.
- Ugrasz egyedül vagy együtt?
- Együtt nekifutásból.
Két métert hátráltunk a sziklaperemtől. háromra kézen fogva indultunk neki. Csodás volt, nem mondhatom, hogy nem élveztem. Bátyám hülye ugrásaitól nem tudtam abbahagyni a röhögést. Mellőlem egy vaku villant meg. John volt az, megmutatta a képet. Jozeph éppen elrugaszkodott a szikláról a lábai és kezei ide-oda himbálta a nyelvét pedig kiöltötte. Hogy lehet a bátyám? Hozzá képest tők normális vagyok. Néha olyan lökött… de jó fej. valamikor pedig tők normális.
- Hoztam ruhát – fordult hozzánk John mikor abbahagyta a fényképezést – Megkíséreltem összeszedni neked is egy…
- köszönöm. Apu! – mondtam ki bizonytalanul hisz nem tudtam mit fog reagálni, mintha meg se hallotta volna. De az arcán mosoly jelent meg.
- Ha nem jó ne szólj semmit, mert megsértődik. – suttogta fülembe szerelmem, de elég hangosan hogy John meghalja.
- Hé! Nem tudnék haragudni semelyiktőkre.
- Senkire? – Jozeph
- Senkire.
Ahogy kimondta bátyám már dobta is a vízbe. John amint kijött, mosolyogva bokszol Bátyám vállába. Még soha sem láttam ilyen őszintén mosolyogni. felkaptam a leejtett fényképezőt és gyorsan lekaptam John igaz mosolyát. Mint a gyerekek. Két felnőtt nem jobb, mint két kisgyerek, mert mindenki gyerek marad a lelkében.
(2 perccel később)
Karol átölelte a vállamat. Hazaérve beszélgettünk szórakoztuk, amikor elkezdett valami csipogni. John kegyerélye, digitális naptár, óra, üzenetrögzítő egyben. Jelzi, mikor kell mennie valahova.
- Sziasztok. – köszönt a fiúk röhögését köszönésnek vette. Én pedig már a szobámba voltam. Nem szeretem a Horrort és a vámpíros szörnyfilmeket. A szobámba a hiúz és egy kiscica játszott. A cica megijedt tőlem és kifutott az erkélyre. - az ablakot nem hagytam nyitva – Egy árny mozdult meg odakint. Ki lehet az, betörő vagy csak a Bátyám szórakozik? Egy fekete ruhás alak lépett be az erkélyről a kezében a kiscicával.
Remélem tetszet komikat kérek.
2010. szeptember 2., csütörtök
sziasztok
Nem tudom mikor sikerül felrakni a 12. fejezetet.
Itt a középiskola és nem lesz egy könnyű móka, mint eddig. Az A, B hetet is meg kell szoknom és az órarendünk naponta változhat.
Megpróbálom minnél hamarabb kitenni, de ha mégsem tudnám kérlek ne haragudjatok.
Mankának
Hiányzol!!!
Tudom hogy neked is megkezdődött.
Majd szólok ha küdtem és nem siettetlek a bétázással.
Kőszi hogy olvassátok és komiztok.
Janna Lujza
Nem tudom mikor sikerül felrakni a 12. fejezetet.
Itt a középiskola és nem lesz egy könnyű móka, mint eddig. Az A, B hetet is meg kell szoknom és az órarendünk naponta változhat.
Megpróbálom minnél hamarabb kitenni, de ha mégsem tudnám kérlek ne haragudjatok.
Mankának
Hiányzol!!!
Tudom hogy neked is megkezdődött.
Majd szólok ha küdtem és nem siettetlek a bétázással.
Kőszi hogy olvassátok és komiztok.
Janna Lujza
2010. augusztus 20., péntek
11. fejezet
Új élet a szenvedés után
Ennyire kifinomultak lettek az érzékeim? A színek az anyagok olyan… olyan furcsák, még mindig nem szoktam meg.
- Kedvesem! – simogatta meg az arcomat szerelmem és számomra lassan mozgott – vadásznod kell. Már két órája itt vagyunk az erdőben. Mi a gond? Sofi kérlek, szólalj meg! – a kezébe kapott és egy tisztás szélére vitt – Szarvasok vannak a mezőn. John és Jozeph nem messze vannak. Csukd be a szemed és szagolj bele a levegőbe.
Úgy is tettem, de savanyú szag csapta meg az orromat. Rémes mi lehet, az semmihez nem tudom hasonlítani. Elindultam a mezőn keresztül. Az agyam le ált nem tudok gondolkodni. Egy kisebb tisztásra jutottam, ahol egy sátor van felállítva. Ember lehet a sátorba. De mért van ilyen büdös? Valaki megfogta a vállamat.
- Ne lélegezz. – parancsolt rám Jozeph – Nem fogod bántani. Nem fog baja esni ennek a túrázónak.
Keményen fogta a vállamat. A szavai kemény, parancsok voltak. Azt hisz bántanák valakit, akinek büdös a szaga. Felé fordultam egy „bízz bennem” mosollyal és visszahúztam a mezőre. Szerelmem mérgesen nézett rám, apánkra és bátyámra. Jozeph mentegetőzni kezdett.
- Bocsáss meg nem néztünk körül. Sofi nem bántotta.
Karol lehordta mindhármunkat, mintha csak az apánk lenne, de nem részletezem. Meguntam szónoklását és elmentem vadászni, mert a szarvasok elmenekültek.
Megtaláltam a nagy legelőt. Visszaemlékeztem, amit szerelmem mondott
„Csukd be a szemed és szagolj bele a levegőbe”.
Olyan érzésem volt mintha nem az én testem lenne, hanem egy vadállaté, aki éhes. Az ösztöneim vezettek. Torkom porzott a szomjúságtól és az égető érzéstől. Csodálatos ízű valami enyhítette az égést. Kinyitottam a szenem és egy szarvas feküdt előttem a földön. A harmadik után nyitott szemmel ugrottam a hátukra, ahogy eddig és beléjük haraptam, majd ledöntöttem a földre. nyugodtan lakomáztam. John talált egy hiúzt, de nem vette észre, hogy van kicsinye egy hete születhetett. Óvatosan közeledtem hozzá, hogy meg ne ijesszem. Ha ott hagyom, elpusztul.
- Semmi baj nem akarlak bántani. – megsimogattam és felvettem az ölembe. Megsérült a lábacskája.
Megpillantottam családomat. mindenki csodálkozva nézett rám, de több érzelmet is ki tudtam venni. Szerelmet, csodálkozást, örömöt és hálát. Bátyám mellett elhaladva szóltam, hogy csukja be a száját.
Hazaérve bekötözték a sebét meg John elvégzett pár tesztet a lehetséges problémák elkerülése végett. John irodájába voltak lassan egy órája. Csöngettek, kénytelen voltam ajtót nyitni, a fiuk még mindig nem végeztek.
- Megyek!
- Meghoztam a megrendelést Karol Hilten számára.
- A barátnője vagyok, átvehetem?
- Há… hát persze. – dadogta a férfi. Azt hitte szabad vagyok, vagy miért bámul ilyen meglepetten?
Aláírtam az átvételi papírokat. A kezembe nyomott egy dobozt. A másik férfi már gurult is ki a raktérből… De… hogyan tudták, hisz nem nekem kerestünk hanem Jozephnek. És a színek! Nem is volt ilyen színösszeállítás az interneten. Honnan tudta hogy citrom-feketét akarok,és pont Ferrerit. Nem említettem se a színt se a márkát, ha meg igen akkor emlékeznék rá. Valaki megfogta a vállam.
- Tetszik? – érdeklődött Karol csodaszép mosollyal. Emberként nem vettem észre milyen szépen mosolyog. Eddig az érzelmeket se vettem ennyire észre. Mindent sokkal könnyebben megjegyzek. Bementünk a házba. Rácsimpaszkodtam Karolra, hálával és örömmel megcsókoltam. Meglepődött, de viszonozta csókomat, majd elszakadtunk egymástól, mert bátyám köhintett jelezve, hogy ő is itt van.
- Köszönöm, és nagyon tetszik. Imádom a színét, a márkáját, az egészet.
- Nem úgy volt, hogy neked lesz kocsid? – Kérdeztem bátyámtól.
- Az csak az álca volt. – suttogta a fülembe szerelmem – Amikor néztük a kocsikat láttam, hogy tetszik. A másiknál pedig megjegyezted, hogy szép a színösszeállítás. - John odajött hozzám.
- A hagyományhoz híven Karol, minden új családtagot megajándékoz valamivel. Üdv a családban. – ölelt meg. Karol pedig adott egy csókot.
- Meg kell nézned magad a tükörben hugi. Észveszejtően szép vagy. Örülök, hogy hagytam az átváltozást. Csak megjegyzem, még emberként is bárkit le tudtál venni a lábáról.
- Mind például engem annak ideén. – vezetett Szerelmem a tükörhöz.
Én is megirigyelnék bárkit, aki szebb nálam, de most már nem mondhatom, hogy irigykednem kéne. Gyönyörű hófehér bőr, modell testalkat, ráncmentes arc, aranybarna szem.
TESSKÉ!!!
Mikor lett aranybarna, hogyan hisz legalább négy hónap. – ültem le kedvenc fotelembe csodálkozva.
- Hol van, Karol?
- John irodájába vannak.
- Te tudtál a kocsiról?
- Igen én küldtem el a megrendelést.
- Hol a kis hiúz, amit hazahoztam?
- A szobádban pihen.
- Köszi. - Kiáltottam vissza, mert már az emeleten voltam. A szobám ajtaja előtt lassítottam nehogy megijesszem a gyorsasággal. Vonzott a vére, de máshogy, mint a szarvasé. A túl édesest se szeretem, de a savanyút se, ezért a szarvas a kedvencem. Keveredik a vérében a savanyú és az édes. Friss szellő járta át a szobámat. Hozva az illatokat. A moha, föld, egér, mezei nyúl, szarvas, csak pár a sok közül. Felkapcsoltam a lámpám mert ösztönösen hívta volna az anyját. Vörös színű bundája selymesen lágy.
- Sofi! – kopogott John – Beszélnünk kell.
- Megyek.
jó olvasást mindenkinek
2010. augusztus 2., hétfő
10.fejezet
Végre Vámpír lehetek!
Másnap délután, kettő körül megint rosszul lettem. A fejen nem fájt, de nem hallottam, mást csak a saját hangomat. Egy lapra írták, amit szeretnének. A mutogatást is megértem. A hangomat ki tudtam ereszteni. A bátyámmal össze is vesztem egy ideid nem fog hozzám szólni. Karollal sikerült megegyeznem, beleegyezett, ha visszatér a hallásom, át fog változtatni és végig mellettem lesz. Fél öt előtt újra mindent hallottam. Felhangosítottam a hifit, ami eddig mehetett. Mikor kapcsoltam be? Nem tudom, mindegy.
- Karol! – Kiáltottam le a szobánkból.
Egyből itt termett gyorsabban mozgott a megszokottnál, de nem ijesztett meg, mint legelőször. Pedig ugyanilyen gyorsan mozgott, de akkor még nem tudtam miért. Toll és papír volt a kezében, de észrevehette, hogy hangosabban szól a rock and roll.
- Mi az? - ült le mellém az ágyra
- Akkor átváltoztatsz?
- Most? Nem ér rá 5 perc múlva, amikor John hazaér?
- De, ráér.
- Elmondom, Kb. mire számíthatsz.
- Hallgatlak, csak lejjebb veszem a hang erőt – ami eddig bömbölt majd az ölébe kuporodtam.
- Szóval… az átváltozás olyan lesz, mintha égne a tested. A méreg több helyen kerül a szervezetedbe. Felgyorsítva ezzel a folyamatot. Két-három nap, míg vámpír leszel.(át változol) - Ránézett az órájára. John percre pontosan ér mindig haza. Ha késik, valahogy üzen, mintha számot kéne adnia hollétéről.
- És az újszülött korszak mit takar?
- Az átváltozás utáni egy évet nevezzük így. Mindig éhes leszel és a szemed fekete és vörös közt váltakozik. Négy-öt hónap múlva lesz arany színű, ha állati véren…
- Ha embert? – szakítottam félbe
- Akkor vörös marad. Megjött John.
Két nevet kiáltottam… egyből a szobámba termett mind kettő.
- Mi a baj húgi? – Jozeph
- Jól vagy? – John
- Minden rendben, Karol most fog átváltoztatni.
- De Sofi! – rivallt rám bátyám és Karolhoz intézte szavait – Ennyire könnyen le tud venni a lábadról egy törékeny ember? – borult ki.
Kimásztam szerelmem karjaiból és Jozephet átöleltem.
- Épp az a baj hogy törékeny ember vagyok és ezt te is tudod. Olyan akarok lenni, mint te. A testvéred akarok maradni örökre.
Eddig mereven állt, de most szomorúan felsóhajtott, elengedtem.
- Tényleg ezt akarod?
- Igen. – mondtam határozottan.
- Téged is levett a lábadról ez a törékeny gyönyörűség. – Jegyezte meg Karol.
- Nem baj, ha nem leszek itt?
- Nem azt kértem, hogy nézd végig az átváltozást. Csak azt kérem vigyázz rám, míg újszülött vagyok.
- Nem hagyom, hogy embereket bánts.
- Köszönöm. – öleltem meg.
Visszabújtam Karol ölébe. John előkapott egy fényképezőt és lekapott minket. az utolsó kép emberként. Az utolsó percek, utána másképp fogok látni –elvileg - mindent. Lefektetett az ágyra és utoljára mag csókolt emberként. Olyan finom csók volt lágy, féltő, de mégis csodálatos volt.
- Mehet?
- Igen.
Szorosan megfogta a kezem és belemélyesztette a fogait. Felszisszentem, a könnyem is kifojt a fájdalomtól. A lábaim is égni kezdtek. A másik kezembe pedig szúrást éreztem.
- Semmi baj John morfiumot adott abba a kezedbe. – suttogta a fülembe.
Rengeteg morfiumot kaptam, de a fejfájást nem tudta elnyomni csak az égető érzést. Az idő érzékem teljesen megszűnt. Egyik nap reggel kinyitottam a szemem kelt a nap. Az égetés a fejemre és a szívemre összpontosult. Kintről hangokat hallottam, de beazonosítani nem tudom. Csak Karol és John lehet. Sötét volt mindenűt. Nem tudom mikor, de csak a szívemet éreztem. Hallottam három dobbanást majd csend lett. A szobába volt valaki. Kinyitottam a szemem és megláttam szerelmem arcát. A falnak támaszkodott és engem nézett, fekete szemekkel. Odasétáltam hozzá. Megöleltük egymást, egy perc múlva az erdőbe rohantunk. A színeket és a körülöttem lévő anyagokat kezdtem el tanulmányozni. Olyan… olyan furcsák, még mindig nem szoktam meg.
Másnap délután, kettő körül megint rosszul lettem. A fejen nem fájt, de nem hallottam, mást csak a saját hangomat. Egy lapra írták, amit szeretnének. A mutogatást is megértem. A hangomat ki tudtam ereszteni. A bátyámmal össze is vesztem egy ideid nem fog hozzám szólni. Karollal sikerült megegyeznem, beleegyezett, ha visszatér a hallásom, át fog változtatni és végig mellettem lesz. Fél öt előtt újra mindent hallottam. Felhangosítottam a hifit, ami eddig mehetett. Mikor kapcsoltam be? Nem tudom, mindegy.
- Karol! – Kiáltottam le a szobánkból.
Egyből itt termett gyorsabban mozgott a megszokottnál, de nem ijesztett meg, mint legelőször. Pedig ugyanilyen gyorsan mozgott, de akkor még nem tudtam miért. Toll és papír volt a kezében, de észrevehette, hogy hangosabban szól a rock and roll.
- Mi az? - ült le mellém az ágyra
- Akkor átváltoztatsz?
- Most? Nem ér rá 5 perc múlva, amikor John hazaér?
- De, ráér.
- Elmondom, Kb. mire számíthatsz.
- Hallgatlak, csak lejjebb veszem a hang erőt – ami eddig bömbölt majd az ölébe kuporodtam.
- Szóval… az átváltozás olyan lesz, mintha égne a tested. A méreg több helyen kerül a szervezetedbe. Felgyorsítva ezzel a folyamatot. Két-három nap, míg vámpír leszel.(át változol) - Ránézett az órájára. John percre pontosan ér mindig haza. Ha késik, valahogy üzen, mintha számot kéne adnia hollétéről.
- És az újszülött korszak mit takar?
- Az átváltozás utáni egy évet nevezzük így. Mindig éhes leszel és a szemed fekete és vörös közt váltakozik. Négy-öt hónap múlva lesz arany színű, ha állati véren…
- Ha embert? – szakítottam félbe
- Akkor vörös marad. Megjött John.
Két nevet kiáltottam… egyből a szobámba termett mind kettő.
- Mi a baj húgi? – Jozeph
- Jól vagy? – John
- Minden rendben, Karol most fog átváltoztatni.
- De Sofi! – rivallt rám bátyám és Karolhoz intézte szavait – Ennyire könnyen le tud venni a lábadról egy törékeny ember? – borult ki.
Kimásztam szerelmem karjaiból és Jozephet átöleltem.
- Épp az a baj hogy törékeny ember vagyok és ezt te is tudod. Olyan akarok lenni, mint te. A testvéred akarok maradni örökre.
Eddig mereven állt, de most szomorúan felsóhajtott, elengedtem.
- Tényleg ezt akarod?
- Igen. – mondtam határozottan.
- Téged is levett a lábadról ez a törékeny gyönyörűség. – Jegyezte meg Karol.
- Nem baj, ha nem leszek itt?
- Nem azt kértem, hogy nézd végig az átváltozást. Csak azt kérem vigyázz rám, míg újszülött vagyok.
- Nem hagyom, hogy embereket bánts.
- Köszönöm. – öleltem meg.
Visszabújtam Karol ölébe. John előkapott egy fényképezőt és lekapott minket. az utolsó kép emberként. Az utolsó percek, utána másképp fogok látni –elvileg - mindent. Lefektetett az ágyra és utoljára mag csókolt emberként. Olyan finom csók volt lágy, féltő, de mégis csodálatos volt.
- Mehet?
- Igen.
Szorosan megfogta a kezem és belemélyesztette a fogait. Felszisszentem, a könnyem is kifojt a fájdalomtól. A lábaim is égni kezdtek. A másik kezembe pedig szúrást éreztem.
- Semmi baj John morfiumot adott abba a kezedbe. – suttogta a fülembe.
Rengeteg morfiumot kaptam, de a fejfájást nem tudta elnyomni csak az égető érzést. Az idő érzékem teljesen megszűnt. Egyik nap reggel kinyitottam a szemem kelt a nap. Az égetés a fejemre és a szívemre összpontosult. Kintről hangokat hallottam, de beazonosítani nem tudom. Csak Karol és John lehet. Sötét volt mindenűt. Nem tudom mikor, de csak a szívemet éreztem. Hallottam három dobbanást majd csend lett. A szobába volt valaki. Kinyitottam a szemem és megláttam szerelmem arcát. A falnak támaszkodott és engem nézett, fekete szemekkel. Odasétáltam hozzá. Megöleltük egymást, egy perc múlva az erdőbe rohantunk. A színeket és a körülöttem lévő anyagokat kezdtem el tanulmányozni. Olyan… olyan furcsák, még mindig nem szoktam meg.
2010. augusztus 1., vasárnap
9.fejezet
Utolsó napok
Puha ágyba találtam magam. Hófehér falak, szekrények. A sötétítő függönyön keresztül alig szűrődő fényben egy árny lépett felém. A fejemnél gépek csipogtak. Leült a mellettem lévő székre.
- Jól vagy?
- Mi történt? Hol vagyok?
- Nyugodj meg, itthon vagyunk. Rosszul lettél és hazajöttünk.
- Karol, kérlek, változtass át.
- Nem akarlak szörnyetegként látni. És Jozeph se.
- Mi a vita tárgya? – jött be az említett, mintha hallotta volna az egészet.
- Vámpír akarok lenni…
- És Karol nem akarja. – fojtatta a mondatomat.
- Mond, hogy mellettem állsz! Kérlek!
- Sajnálom hugi, de azt kell mondanom, hogy nem.
- Holnap döntsünk, – állt az ajtóban John – amikor az eredmény meg lesz és kiderül Sofinak mi a baja. Én szeretnélek halhatatlannak látni, de csakis a két fiún múlik. – intézte hozzám szavait, de az utolsó hármat kihangsúlyozta.
- De apu. – kezdett nyavalyogni szerelmem.
- Karol, tudom, hogy szeretnéd vámpírként és emberként látni, de lehetetlen a kérésed. Egyszer úgy is át kell változtatni, akár tetszik akár nem.
- Karol! – suttogtam.
Nem láttam semmit. Ez nem olyan mintha elájultam volna. Hallottam, amit mondtak, de nem látom őket.
- Itt vagyok. Nem lesz semmi baj. – simogatta meg az arcomat.
- Fogd meg a kezem.
- Nézz rám!
- Nem látok semmit, nem látlak. – elengedte a kezem, felvehetett a karjaiba, mert nem éreztem a takarót se az ágyat. – Mit csinálsz?
- Beviszünk a korházba. John még ma megvizsgál.
- Ugye mellettem maradsz!
- igen itt leszek.
Homályosan mindent láttam most már. Egy orvas várt ránk a parkolóba. Ragaszkodtam, hogy Karol vigyen be a korházba. Minden lehetséges vizsgálatot megcsináltak. Este 9-kor végre bevittek egy korterembe ahol pihenhetek. Mind a hárman velem voltak. Egy festett szőke hajú nővér jött be egy dossziével, és átadta Johnnak. John arca fájdalmat tükrözött.
- Mi az apu?
- Rossz hír, és lehet, hogy el kell költöznünk.
- John beszélj hangosabban.
Körém gyűltek mindenki beszélt, de nem hallottam mit mondanak.
Kb. két perc múlva újra hallottam.
- Karol mi a bajom?
- Sajnálom drágám, de rákos vagy, ennek eredménye…
- …Hogy nem hallok és látok egy kis ideig. – fejeztem be amit ö nem mondott ki
- Most, hogy kiderült mi a baj, késlekedés nélkül át fogom változtatni Sofit. - John
- De apu!!!
- Fölösleges Sofinak szenvedni, ha van más lehetőség.
- Karol! – mellém suhant – Kérlek te változass át. Kérlek!
- Nem engedem! – dobbantott a bátyám dühösen.
- Miért? Miért nem akarod, hogy olyan legyem, mint mi? Ez az egyetlen esélye. A rák annyira sok helyen van, hogy a műtét veszélyes a kezelések pedig gyengék.
- Majd otthon megbeszéljük. – suttogta a fülembe, de a többiek is alhatták.
Megcsókolt, de olyam hosszan, hogy elfogyott a levegőm. Hagyta, hogy eltoljam magamtól és levegőhöz jussak. Az az orvos jött be, aki a parkolóba várt. Egyből Johnhoz lépett.
- Mi lesz a beteggel?
- Menjünk az irodádba. – mondta John és kisuhant az ajtón. Kicsit gyorsabban a kelleténél, az orvos előtt. Jozeph és Karol fülelt, és tudósítottak mindenről. Mintha csak előttem beszélték volna meg a dolgokat. John hamar visszajött egy cédulával és dobozzal a kezében.
- Hazamehetünk.
- Az mi? – érdeklődött Karol a dobozra nézve.
- Kértem Morfiumot a látszat kedvéért. Remélhetőleg nem fog kelleni. Menjetek haza. Van pár dolog amit el kell intéznem
Jó olvasást és várom a komikat
Puha ágyba találtam magam. Hófehér falak, szekrények. A sötétítő függönyön keresztül alig szűrődő fényben egy árny lépett felém. A fejemnél gépek csipogtak. Leült a mellettem lévő székre.
- Jól vagy?
- Mi történt? Hol vagyok?
- Nyugodj meg, itthon vagyunk. Rosszul lettél és hazajöttünk.
- Karol, kérlek, változtass át.
- Nem akarlak szörnyetegként látni. És Jozeph se.
- Mi a vita tárgya? – jött be az említett, mintha hallotta volna az egészet.
- Vámpír akarok lenni…
- És Karol nem akarja. – fojtatta a mondatomat.
- Mond, hogy mellettem állsz! Kérlek!
- Sajnálom hugi, de azt kell mondanom, hogy nem.
- Holnap döntsünk, – állt az ajtóban John – amikor az eredmény meg lesz és kiderül Sofinak mi a baja. Én szeretnélek halhatatlannak látni, de csakis a két fiún múlik. – intézte hozzám szavait, de az utolsó hármat kihangsúlyozta.
- De apu. – kezdett nyavalyogni szerelmem.
- Karol, tudom, hogy szeretnéd vámpírként és emberként látni, de lehetetlen a kérésed. Egyszer úgy is át kell változtatni, akár tetszik akár nem.
- Karol! – suttogtam.
Nem láttam semmit. Ez nem olyan mintha elájultam volna. Hallottam, amit mondtak, de nem látom őket.
- Itt vagyok. Nem lesz semmi baj. – simogatta meg az arcomat.
- Fogd meg a kezem.
- Nézz rám!
- Nem látok semmit, nem látlak. – elengedte a kezem, felvehetett a karjaiba, mert nem éreztem a takarót se az ágyat. – Mit csinálsz?
- Beviszünk a korházba. John még ma megvizsgál.
- Ugye mellettem maradsz!
- igen itt leszek.
Homályosan mindent láttam most már. Egy orvas várt ránk a parkolóba. Ragaszkodtam, hogy Karol vigyen be a korházba. Minden lehetséges vizsgálatot megcsináltak. Este 9-kor végre bevittek egy korterembe ahol pihenhetek. Mind a hárman velem voltak. Egy festett szőke hajú nővér jött be egy dossziével, és átadta Johnnak. John arca fájdalmat tükrözött.
- Mi az apu?
- Rossz hír, és lehet, hogy el kell költöznünk.
- John beszélj hangosabban.
Körém gyűltek mindenki beszélt, de nem hallottam mit mondanak.
Kb. két perc múlva újra hallottam.
- Karol mi a bajom?
- Sajnálom drágám, de rákos vagy, ennek eredménye…
- …Hogy nem hallok és látok egy kis ideig. – fejeztem be amit ö nem mondott ki
- Most, hogy kiderült mi a baj, késlekedés nélkül át fogom változtatni Sofit. - John
- De apu!!!
- Fölösleges Sofinak szenvedni, ha van más lehetőség.
- Karol! – mellém suhant – Kérlek te változass át. Kérlek!
- Nem engedem! – dobbantott a bátyám dühösen.
- Miért? Miért nem akarod, hogy olyan legyem, mint mi? Ez az egyetlen esélye. A rák annyira sok helyen van, hogy a műtét veszélyes a kezelések pedig gyengék.
- Majd otthon megbeszéljük. – suttogta a fülembe, de a többiek is alhatták.
Megcsókolt, de olyam hosszan, hogy elfogyott a levegőm. Hagyta, hogy eltoljam magamtól és levegőhöz jussak. Az az orvos jött be, aki a parkolóba várt. Egyből Johnhoz lépett.
- Mi lesz a beteggel?
- Menjünk az irodádba. – mondta John és kisuhant az ajtón. Kicsit gyorsabban a kelleténél, az orvos előtt. Jozeph és Karol fülelt, és tudósítottak mindenről. Mintha csak előttem beszélték volna meg a dolgokat. John hamar visszajött egy cédulával és dobozzal a kezében.
- Hazamehetünk.
- Az mi? – érdeklődött Karol a dobozra nézve.
- Kértem Morfiumot a látszat kedvéért. Remélhetőleg nem fog kelleni. Menjetek haza. Van pár dolog amit el kell intéznem
Jó olvasást és várom a komikat
2010. július 21., szerda
8. Fejezet
Két hét helyett egy nap
Karol hideg mellkasán ébredtem.
- Jó reggelt drágám, hogy érzed magad? – csókolta meg a homlokomat
- Hát… nem túl jól.
- Mi a gond, - aggodalmaskodott.
- Fáj a hasam és alig kapok levegőt. A fejem is majd szétrobban.
- Szerzek fájdalom csillapítót. Éhes vagy?
- Igen.
Legurított magáról és a szoba telefonhoz suhant. Törökülésbe ültem, de túl gyorsan. Elsötétült minden, de miért? Hova tűnt az ágy, a szoba, a hotel, a sziget! Karol! Mi van, ha nem látom többé? Ha végleg sötétségbe maradok. A távolba fehér fény foltot láttam. Mi lehet az? Tenget morajához hasonló hangok. A hideg szellő lágyan érintette a kezem és a homlokom. Puha homokon ültem.
Percekig vagy talán órákig is így lehettem. Apró fény pöttyök cikáztak a szivárvány minden színében. Lassan összeálltak formákká, mintha egy kirakós lenne.
Mindent tisztán láttam. Még mindig törökülésben ültem. Miranda a hátamat támasztotta, Karol a karomat simogatta. A szobában egy arany szemű, fekete hajú orvos is jelen volt. Fehér köpeny és orvosi táska volt a kezében.
- Nem hagyom, hogy bajod essen, és nem mozdulok mellőled – suttogta a fülembe szerelmem – Fáj még a fejed?
- Most már nem.
- Más nem fáj? – kérdezte lágy mosollyal az arcán az orvos
- Nem.
- Mi igazán még nem ismerjük egymást. Dr. Lorand Corlan vagyok.
- Sofia Berolli.
- Meddig maradtok? – fordult Karolhoz.
- Ez attól függ, hogy Sofinak romlik-e az állapota. Ha igen holnap hazamegyünk.
- Hagyok itt fájdalom csillapítót. 1óra múlva megyek vissza Európába, telefonon elértek. -Lorand távozott.
- Bármibe segítetek, csak szóljatok. Most mennem kell. Sziasztok.
- Meny csak majd szólunk. – mondta Karol, de örült, hogy végre kettesben lehetünk
- Szia. - mondtam halkan. A hangom kicsit rekedt volt.
Az ajtó csukódása után kibújtam az ágyból, és szépen lassan a nappali felé vettem az irányt. A lábaimat és kezeimet nehéznek éreztem, mintha súlyok lennének rájuk erősítve.
- Hova mész? – fogta meg a vállamat, és féltő szemekkel nézett rám. Nem válaszoltam.
Erős fájdalom hasította térdeimbe. Lerogytam a szőnyegre. - Karol megdermedve figyelt valamire, így a reakciója megkésett. – A fájdalom szétterjedt az egész lábamba. Szúrt, görcsölt és a fejem is megfájdult. A könnyeim kicsordultak a fájdalomtól. Karol vizet és gyógyszert hozott, kettőt vettem be. Névjegy kártyát húzott elő a zsebéből és a telefonba pötyögte a számot. A fájdalom csillapító hatni kezdett, és el is álmosodtam tőle. Lehet, hogy az egyik altató volt.
Ma értem haza Hévizről. A kövi fejiket be kell csak gépelni de nem ígérek semmt.
A bétámról írni fogok pár sort.
Komit kérek minden olvasómtól. Köszönöm, hogy olvassátok.
Karol hideg mellkasán ébredtem.
- Jó reggelt drágám, hogy érzed magad? – csókolta meg a homlokomat
- Hát… nem túl jól.
- Mi a gond, - aggodalmaskodott.
- Fáj a hasam és alig kapok levegőt. A fejem is majd szétrobban.
- Szerzek fájdalom csillapítót. Éhes vagy?
- Igen.
Legurított magáról és a szoba telefonhoz suhant. Törökülésbe ültem, de túl gyorsan. Elsötétült minden, de miért? Hova tűnt az ágy, a szoba, a hotel, a sziget! Karol! Mi van, ha nem látom többé? Ha végleg sötétségbe maradok. A távolba fehér fény foltot láttam. Mi lehet az? Tenget morajához hasonló hangok. A hideg szellő lágyan érintette a kezem és a homlokom. Puha homokon ültem.
Percekig vagy talán órákig is így lehettem. Apró fény pöttyök cikáztak a szivárvány minden színében. Lassan összeálltak formákká, mintha egy kirakós lenne.
Mindent tisztán láttam. Még mindig törökülésben ültem. Miranda a hátamat támasztotta, Karol a karomat simogatta. A szobában egy arany szemű, fekete hajú orvos is jelen volt. Fehér köpeny és orvosi táska volt a kezében.
- Nem hagyom, hogy bajod essen, és nem mozdulok mellőled – suttogta a fülembe szerelmem – Fáj még a fejed?
- Most már nem.
- Más nem fáj? – kérdezte lágy mosollyal az arcán az orvos
- Nem.
- Mi igazán még nem ismerjük egymást. Dr. Lorand Corlan vagyok.
- Sofia Berolli.
- Meddig maradtok? – fordult Karolhoz.
- Ez attól függ, hogy Sofinak romlik-e az állapota. Ha igen holnap hazamegyünk.
- Hagyok itt fájdalom csillapítót. 1óra múlva megyek vissza Európába, telefonon elértek. -Lorand távozott.
- Bármibe segítetek, csak szóljatok. Most mennem kell. Sziasztok.
- Meny csak majd szólunk. – mondta Karol, de örült, hogy végre kettesben lehetünk
- Szia. - mondtam halkan. A hangom kicsit rekedt volt.
Az ajtó csukódása után kibújtam az ágyból, és szépen lassan a nappali felé vettem az irányt. A lábaimat és kezeimet nehéznek éreztem, mintha súlyok lennének rájuk erősítve.
- Hova mész? – fogta meg a vállamat, és féltő szemekkel nézett rám. Nem válaszoltam.
Erős fájdalom hasította térdeimbe. Lerogytam a szőnyegre. - Karol megdermedve figyelt valamire, így a reakciója megkésett. – A fájdalom szétterjedt az egész lábamba. Szúrt, görcsölt és a fejem is megfájdult. A könnyeim kicsordultak a fájdalomtól. Karol vizet és gyógyszert hozott, kettőt vettem be. Névjegy kártyát húzott elő a zsebéből és a telefonba pötyögte a számot. A fájdalom csillapító hatni kezdett, és el is álmosodtam tőle. Lehet, hogy az egyik altató volt.
Ma értem haza Hévizről. A kövi fejiket be kell csak gépelni de nem ígérek semmt.
A bétámról írni fogok pár sort.
Komit kérek minden olvasómtól. Köszönöm, hogy olvassátok.
2010. július 14., szerda
Bocsánat
Bocsit kérek mindenkitől. :{
Tudom, hogy aki épp nem nyaral csak unatkozik. Sajnálom, de nem tudomm befejezni a fejit és nem is nagyon érek rá.
Elutazok és csak 23-a körül érek haza. Addig nem leszek gép közelben. :(
Tudom, hogy aki épp nem nyaral csak unatkozik. Sajnálom, de nem tudomm befejezni a fejit és nem is nagyon érek rá.
Elutazok és csak 23-a körül érek haza. Addig nem leszek gép közelben. :(
2010. július 4., vasárnap
Közlemény
Sziasztok
Sajnálom frisset csak 14-én szerdán tudom felrakni.
A nyaralás alatt megpróbálok minél többet írni. Két fejezetet tervezek felrakni ha hazaérek.
Jó nyaralást nektek is.
Sajnálom frisset csak 14-én szerdán tudom felrakni.
A nyaralás alatt megpróbálok minél többet írni. Két fejezetet tervezek felrakni ha hazaérek.
Jó nyaralást nektek is.
2010. július 1., csütörtök
7. fejezet
A Verseny
Alig vártam már a versenyt. Reggel 6 órakor felébredtem a reggeli várt kint a bár pulton, egy cetlivel amit Karol írt. „Jó reggelt, lent leszek a parton, várlak. Puszi: Karol
Bekaptam pár falatot, futottam a partra. Mindenki megnézett alaposan, de nem érdekel. Most nem. Vihart mondanak így a szörf verseny lesz megtartva. Karol és jó pár vámpír várta az eligazítást. A szél feléjük fújt így felem fordultak. Mintha csak rám vártak volna. Közelebb érve Karol adott egy finom csókot az ajkamra és a kezembe adott egy gumiszerű ruhát.
- Vedd, felkérlek.
- Miért? Én nem indu…
- Kérlek. – Rám nézett csodás, de parancsoló mosollyal.
- Na, jó. – egyeztem bele.
Két oktató várt a versenyzők mellett. Miranda az igazgató nő és egy férfi. Miranda elhúzott és egy könnyű deszkát adott a kezembe. A víz alig hullámzott, de így is nehezen ment. Először az egyensúlyozás, majd az úszást és a felállást. Amikor végre felálltam Miranda elengedte a deszkát. Egy nagyobb hullám kilökte alólam a deszkát. Karol kapott el.
- Csodálatos voltál. Az oktató is csodálkozott, milyen hamar megtanultad a fontos dolgokat.
- Láttad? – kicsit belepirultam a kérdésbe.
- Igen. Nem akartunk megzavarni, de már akkor itt voltunk, amikor felálltál a deszkára.
Ráfektetett és tolni kezdett a part felé.
Az eső ráeredt. A fedett labda pályákon kisebb-nagyobb csapatok játszottak. Emberi szabályok szerint komoly meccseket. Számomra lehetetlen gyorsasággal, ezért nem is fárasztottam magam a figyeléssel. Karol szurkolt az egyik kézi csapatnak, addig golfoztam. Egy 15 éves lánnyal ismerkedtem meg, beszélgettünk és mindenből viccet csinált.
Délutánt TV néztünk, beszélgettünk, „fogócskáztunk”. 7 óra körül állt el az eső, de a szél erősödött. Lementünk a partra. Negyed órát sétáltunk, mert Karolnak készülnie kellett a versenyre. A felállított pavilonoknál fogadtak a szurkolók. Végre elkezdődött. A 10 versenyző közül csak 3 jut be a döntőbe. 60 Pontot lehetett elérni, ebből Karolnak 56-ot sikerült elérni és bent van az első háromban.
Nagyon örültem az eredménynek, mivel tudtam, Karol nagyom ügyes. A versenytársait se becsültem alá, de nem gondoltam volna, hogy Mirandának kevesebb pontszáma lesz, mint szerelmemnek.
Egyszerre mennek neki a hullámoknak. Karol bement a hullám alá!
- Ne. - suttogtam halkan, mert a hullám bezárult mögötte.
- Nyugodjon meg semmi baja se fog történni. – jött mellém egy férfi a feleségével.
- De… a hullám.
- Nézze csak. – mutatott a férfi a hullám mások végére.
Karol felénk tartott. Meghallotta a suttogásom? Lehetetlen. Jó ugyan a füle, de ennyire azért nem. Mellettem Termett.
- Mi a baj drágám. – megkönnyebbültem aggódó hangjától.
- Semmi csak megijedtem, amikor bementél a hullámba.
- Mennyünk fel hosszú volt a nap és már biztos fáradt vagy.
A karjába kapott. A gyengéd ringatózásban elaludtam volna, de szörnyen fájni kezdett a fejem. A szobába, amikor letett nekidőltem hideg mellkasának. Megfordított és az ágy fele irányított. Leültem a szélére.
- A táskámba van fájdalom csillapító. Kérlek, hozd ide!
Se szó se beszéd idehozta, egy pohár hideg vízzel. Az arca nem árult el semmit, a szeméből aggodalmat olvastam ki.
- Köszönöm.
- Mi a baj?
- Csak fáj a fejem
Lefeküdtem Karol pedig mellém. Simogatni kezdte az arcomat. jólesett hideg kéznek érintése.
Komit ne feledjétek.
Alig vártam már a versenyt. Reggel 6 órakor felébredtem a reggeli várt kint a bár pulton, egy cetlivel amit Karol írt. „Jó reggelt, lent leszek a parton, várlak. Puszi: Karol
Bekaptam pár falatot, futottam a partra. Mindenki megnézett alaposan, de nem érdekel. Most nem. Vihart mondanak így a szörf verseny lesz megtartva. Karol és jó pár vámpír várta az eligazítást. A szél feléjük fújt így felem fordultak. Mintha csak rám vártak volna. Közelebb érve Karol adott egy finom csókot az ajkamra és a kezembe adott egy gumiszerű ruhát.
- Vedd, felkérlek.
- Miért? Én nem indu…
- Kérlek. – Rám nézett csodás, de parancsoló mosollyal.
- Na, jó. – egyeztem bele.
Két oktató várt a versenyzők mellett. Miranda az igazgató nő és egy férfi. Miranda elhúzott és egy könnyű deszkát adott a kezembe. A víz alig hullámzott, de így is nehezen ment. Először az egyensúlyozás, majd az úszást és a felállást. Amikor végre felálltam Miranda elengedte a deszkát. Egy nagyobb hullám kilökte alólam a deszkát. Karol kapott el.
- Csodálatos voltál. Az oktató is csodálkozott, milyen hamar megtanultad a fontos dolgokat.
- Láttad? – kicsit belepirultam a kérdésbe.
- Igen. Nem akartunk megzavarni, de már akkor itt voltunk, amikor felálltál a deszkára.
Ráfektetett és tolni kezdett a part felé.
Az eső ráeredt. A fedett labda pályákon kisebb-nagyobb csapatok játszottak. Emberi szabályok szerint komoly meccseket. Számomra lehetetlen gyorsasággal, ezért nem is fárasztottam magam a figyeléssel. Karol szurkolt az egyik kézi csapatnak, addig golfoztam. Egy 15 éves lánnyal ismerkedtem meg, beszélgettünk és mindenből viccet csinált.
Délutánt TV néztünk, beszélgettünk, „fogócskáztunk”. 7 óra körül állt el az eső, de a szél erősödött. Lementünk a partra. Negyed órát sétáltunk, mert Karolnak készülnie kellett a versenyre. A felállított pavilonoknál fogadtak a szurkolók. Végre elkezdődött. A 10 versenyző közül csak 3 jut be a döntőbe. 60 Pontot lehetett elérni, ebből Karolnak 56-ot sikerült elérni és bent van az első háromban.
Nagyon örültem az eredménynek, mivel tudtam, Karol nagyom ügyes. A versenytársait se becsültem alá, de nem gondoltam volna, hogy Mirandának kevesebb pontszáma lesz, mint szerelmemnek.
Egyszerre mennek neki a hullámoknak. Karol bement a hullám alá!
- Ne. - suttogtam halkan, mert a hullám bezárult mögötte.
- Nyugodjon meg semmi baja se fog történni. – jött mellém egy férfi a feleségével.
- De… a hullám.
- Nézze csak. – mutatott a férfi a hullám mások végére.
Karol felénk tartott. Meghallotta a suttogásom? Lehetetlen. Jó ugyan a füle, de ennyire azért nem. Mellettem Termett.
- Mi a baj drágám. – megkönnyebbültem aggódó hangjától.
- Semmi csak megijedtem, amikor bementél a hullámba.
- Mennyünk fel hosszú volt a nap és már biztos fáradt vagy.
A karjába kapott. A gyengéd ringatózásban elaludtam volna, de szörnyen fájni kezdett a fejem. A szobába, amikor letett nekidőltem hideg mellkasának. Megfordított és az ágy fele irányított. Leültem a szélére.
- A táskámba van fájdalom csillapító. Kérlek, hozd ide!
Se szó se beszéd idehozta, egy pohár hideg vízzel. Az arca nem árult el semmit, a szeméből aggodalmat olvastam ki.
- Köszönöm.
- Mi a baj?
- Csak fáj a fejem
Lefeküdtem Karol pedig mellém. Simogatni kezdte az arcomat. jólesett hideg kéznek érintése.
Komit ne feledjétek.
2010. június 24., csütörtök
6/2
Sziasztok a friss kicsit későn de megérkezett. Várom a komikat.
- Jó napot. - nézett rám egy fekete szemű nő – Kaptak program listát?
- Jó napot, igen.
- Sophi vigyázz!!! – Karol előttem termett és befele hátrált. Amikor becsukta az ajtót megkönnyebbülten felém fordult,és gyengéden átölelte a derekam.
- Jól vagy?
- Igen… mi a baj? – kérdeztem meglepetten.
- Ő is vámpír és… vágyott a véredre. Amikor megérezte az illatodat… - elharapta a mondatot. Mit, nem mert kimondani hangosan? A kanapéra ültetett, ő pedig az egyik fotelt célozta meg. A TV-be talált egy régi filmet, azt kezdtük nézni.
1 óra múlva kopogtak. Karol nyitott ajtót, odasétáltam mellé. A nő kereste tekintetem, amikor megtalálta…
- Bocsáss meg nem akartam rád támadni, de…
- Semmi baj az a lényeg, hogy nem történt semmi. – szóltam közbe békés hangon – Gyere be.
- Köszönöm.
- Nem értem mit jelent „(v. v.)” a prospektusban, kérlek mond el.
- Vegetáriánus vámpírok. Ember is részt vehet, de nincs esélye. Erre szerencsére még nem volt példa.
- Melyik időszak a legforgalmasabb.
- A nyár, de a többi évszakban is van forgalom, de kisebb. A fő szezonban több program van mint szeptembertől – márciusig.
- Szoba foglaláskor honnan tudod, hogy vámpír. – kíváncsiskodtam tovább. Egy kicsit habozott.
- Amikor az e-mailt olvasom, látom magam előtt az illetőt és a fontos dolgokat pl.: mióta vámpír, anyagi helyzet kb-re, különleges képessége és még sok más. Ezek alapján adok árlistát is. – egy kicsit várt majd folytatta – Nálatok sokkal nehezebb volt, mert hol téged, hol pedig a barátodat láttam, de az anyagi háttér ugyanannyi volt.
Hosszú órákig beszélgettünk, egy idő múlva nem bírtam felfogni mit beszélnek Karollal. Elaludtam.
Másnap a lakosztályt tettük tönkre. Két vendéget ki idekeltünk a „hangzavarral” és a „trappolásommal”. Karol nagyom vigyázott, hogy meg ne sérüljek, de így is szereztem sebet. A hátam közepét négy kis íves díszítette, amit Karol négy körme hagyott rajtam, amikor magához szorított.
Harmadik nap mini golf és labdajátékok persze csak az én szintemen. A golfpályán emberként én voltam a legjobb. Valaki túl erősen és valaki gyengén ütötte.
Negyedik napra a szörf verseny került.
- Jó napot. - nézett rám egy fekete szemű nő – Kaptak program listát?
- Jó napot, igen.
- Sophi vigyázz!!! – Karol előttem termett és befele hátrált. Amikor becsukta az ajtót megkönnyebbülten felém fordult,és gyengéden átölelte a derekam.
- Jól vagy?
- Igen… mi a baj? – kérdeztem meglepetten.
- Ő is vámpír és… vágyott a véredre. Amikor megérezte az illatodat… - elharapta a mondatot. Mit, nem mert kimondani hangosan? A kanapéra ültetett, ő pedig az egyik fotelt célozta meg. A TV-be talált egy régi filmet, azt kezdtük nézni.
1 óra múlva kopogtak. Karol nyitott ajtót, odasétáltam mellé. A nő kereste tekintetem, amikor megtalálta…
- Bocsáss meg nem akartam rád támadni, de…
- Semmi baj az a lényeg, hogy nem történt semmi. – szóltam közbe békés hangon – Gyere be.
- Köszönöm.
- Nem értem mit jelent „(v. v.)” a prospektusban, kérlek mond el.
- Vegetáriánus vámpírok. Ember is részt vehet, de nincs esélye. Erre szerencsére még nem volt példa.
- Melyik időszak a legforgalmasabb.
- A nyár, de a többi évszakban is van forgalom, de kisebb. A fő szezonban több program van mint szeptembertől – márciusig.
- Szoba foglaláskor honnan tudod, hogy vámpír. – kíváncsiskodtam tovább. Egy kicsit habozott.
- Amikor az e-mailt olvasom, látom magam előtt az illetőt és a fontos dolgokat pl.: mióta vámpír, anyagi helyzet kb-re, különleges képessége és még sok más. Ezek alapján adok árlistát is. – egy kicsit várt majd folytatta – Nálatok sokkal nehezebb volt, mert hol téged, hol pedig a barátodat láttam, de az anyagi háttér ugyanannyi volt.
Hosszú órákig beszélgettünk, egy idő múlva nem bírtam felfogni mit beszélnek Karollal. Elaludtam.
Másnap a lakosztályt tettük tönkre. Két vendéget ki idekeltünk a „hangzavarral” és a „trappolásommal”. Karol nagyom vigyázott, hogy meg ne sérüljek, de így is szereztem sebet. A hátam közepét négy kis íves díszítette, amit Karol négy körme hagyott rajtam, amikor magához szorított.
Harmadik nap mini golf és labdajátékok persze csak az én szintemen. A golfpályán emberként én voltam a legjobb. Valaki túl erősen és valaki gyengén ütötte.
Negyedik napra a szörf verseny került.
2010. június 20., vasárnap
6.fejezet
Itt a friss jó olvasást.
A nyaralás
Karollal elutaztunk egy gyönyörű szigetre. A nevét nem tudom fura és nem angolul van. - Az óceán közepén távol az átlag emberektől. Itt-ott vámpírok ugrálnak a sziklákról, a helikopterből is látni a fénylő bőrüket. – A szerelem szigete nevet kapta Karoltól. Mit jelenthet számára???
A kezembe akadt egy sziget térképe.
- Ez melyik sziget?
- Szerelem sziget. – válaszolt egyszerűen. Tudta, hogy megértem ebből a két szóból is. Majdnem szív alakú és körülötte sok apró pötty.
Vajon ezt? – tettem fel magamnak egy újabb kérdést. Amikor földet értünk végre megszólalt.
- John és Neteli itt volt nászúton. A nap 24 órájában vannak programok. – Elhúzott a helikoptertől.
A csomagokat egyenruhás férfi vette el. Itt emberrel nem nagyon fogok találkozni. Kávé szín bőre és sötétbarna szeme leárulta, ember. De hogy-hogy itt dolgozik? Biztos tudja. Ő találkozik először a vendégekkel, rá is támadhatnak. Csodálkozva nézte a szemünket. Mintha hívták volna, úgy indult el a csomagjainkkal. Már vártak ránk. A recepción egy mágnes kártyát adtak Karolnak.
- Itt írják alá. – Mutatott a nő a nyomtatvány alsó sarkára. Megnézte a nevünket.
- Ms. Berolli, Mr. Hilten fáradjanak, utánam megmutatom a szobájukat.
A lift a harmadikra vitt minket. - Eddig észre se vettem, hogy a kezemet fogja. - A nő megállt a 365-ös ajtónál és felénk fordult.
- Ez lenne az. A mágnes kártyát lehúzza és nyílik az ajtó. Ha elhagyják a szállodát, a kártyát le kell adni a recepción.
- Köszönjük. - feleltünk egyszerre.
Elfoglalva a lakosztályt, rájöttem, hogy Karol mért ide hozott nyaralni. – Egyszerűen imádjuk egymást. Ez a sziget igazán nekünk való. Karol szerint, veszélyes lehet számomra. Itt nagyrészt vámpírok szállnak meg. Átlag ember elkerüli a szigetet. A szobákat nekik megfizethetetlen áron adnák. – A franciaágyra vetettem magam. A lenge csipkés blúzom alig takart valamit. Karol leült az ágy szélére.
- Mit érzel? – nem értettem a kérdést, ez az arcomra is kiült.
- Mit érzel irántam? – érdeklődött újra.
Nem tudtam válaszolni, helyette megcsókoltam. Olyan jó érzés volt. Kopogás zavart meg minket. Kicsusszant alólam. Egyenruhás férfi állt az ajtóban, amint Karol nyitotta.
- Jó napot uram. A program lista.
- Köszönjük.
A nappaliba húzott. – hatalmas, két fotel, egy kettes heverő, kis asztal, a falon plazma tv a legújabb szériából.
- Nézd meg a programokat.
Elvettem, egy papír csúszott ki, amit Karol a levegőbe kapott el, és olvasni kezdte.
- Kérem, jelöljék be a kívánt programokat. Jó pihenést: Miranda Berger igazgató nő.
- Nézd – mutattam – mit jelenthet „(v. v.)” nincs benn a magyarázatban.
- Nézegesd tovább, addig én beszélek Johnnal! –kiment az erkélyre.
A programok: úszás, vihar esetén szörfözés, akadály verseny, futóverseny, kártyaparti. Napközben konferenciák bemutatók, mini golf egész nap.
Bejelöltem a mini golfot, Karolnak úszást vagy szörfözést, futóversenyt.
- Jó napot. – állt az ajtóba egy nő – sötétlila kosztümöt és halvány rózsaszín passzos inget viselt. Kiemelve alakját.
2010. június 10., csütörtök
5. fejezet
5. fejezet
Leguggolt az ágyam mellé és lassan közeledett felém.
Ajkaink épp hogy összeértek már távolodott is el. Olyan jó volt érezni ajkamon az ajkát, vajon mikor csókol meg újra. És ha nem bírom kivárni és én csókolom, meg vajon hogy reagál?
Kisuhant, még hallottam, hogy valakivel beszél, de hogy mit, nem tudom. Álomtalan éjszakám volt. Kinyitottam a szemem. A szobát világosság borította. Joseph arca bámult rám.
- Jó reggelt. - köszönt rám.
- Szia.
- Johnnal elrendezek pár dolgot. Karollal maradsz itthon jó szórakozást.
- Hova mentek?
- Corlba, csak késő este jövünk. – a legnagyobb város a közelben.
- Akkor, szia.
Kiment, becsukta maga mögött az ajtót. 5 perc múlva kikászálódtam az ágyból. A szekrényemben kutatva előkotortam egy szabadidő nadrágot és egy batikolt pólót.
Kopp – kopp hallottam az ajtó felől.
- Szabad
- Jó reggelt. Jól aludtál?
- Szia. Jól.
- Készítek reggelit.
- Köszönöm.
Kiment, hagyott öltözni. Felvettem a ruhákat és lerohantam a konyhába.
- Nézd meg a kakaót! Nem forró?
Beleöntöttem a müzlis tálkába, és hozzá hideg tejet, majd a müzlit is. Gyorsan megettem.
- Folytatod a mesélést?
- Jó.
A nappaliba mesélt tovább. Utoljára az ismert vámpír klánokat hagyta.
- A Vorl védi a vámpírokat, de ha ítélkezni kell akkor az afrikai és amerikai vámpírcsászárokat is elhívják, így igazságos. A trióba az afrikai Delsin-klán és az amerikai Celens-család tartozik még bele. A fejedelmi trióból a Vorl és a Delsin-klán táplálkozik embervérrel. Sokan vannak vándorlók is. Nincs fix lakhelyük, ők is emberekkel táplálkoznak.
- Most hogy tudom a titkot, nem érzem veszélyben magam. – suttogtam.
- Elmehetnénk valahova.- néztem rá félénken.
- Ha vásárolni akarsz, felejtsd el. Nem megyek veled. Kérd meg Josephet holnap. –ajánlotta.
- De én még ma akarok… – vertem ki a hisztit – a ruháim nem divatosak. – az ágyon kezdtem ugrálni, amit nem szeret, félt.
- Ne hisztizz! Elmegyek veled csak hagyd abba. – egyezett végül bele.
- Nincs feltétel? Nincs csere ajánlat?
- Nincs. Mért szeretnél?
- Nem.
Minden hétvégén vásárolok. John és Josep jól keres, így megtehetem. Josep vásárlás mániákusnak tart. A vásárlás annyiból áll, meglátom, megtetszik, megveszem. Legalább van 5000 pólóm, blúzom, nadrágom, szoknyám és 2000 cipőm. Vásárláskor a stílusra is figyelek. Elegáns, sportos,kettő közti és persze divatos legyen.
2010. június 6., vasárnap
4. fejezet
4
- Nem emlékszel? – Kérdezte Karol
„Most esett le. A történet rólam szól, én vagyok az a kislány az út közepén. A bátyám egyik látogatása során történt. A mostoha szüleim hazudtak Josepnek. Elszöktem és egy férfi a nyomomba szegődött. Egy másik férfit megláttam és megkértem, hogy védjen meg. Az üldözöm azonban beért, és adott egy nagy pofont. Utána csak arra emlékszem, hogy a bátyám tart a kezében.”
- Sophi! Sophi, jól vagy? – kereste pillantásomat.
- Igen, csak elgondolkodtam. - Magához ölelt, láthatta az arcomon a szomorúságot. Hátradőltünk az ágyon a párnákra. Megszagolta a hajam, majdnem ülő helyzetben voltunk.
- Pont, mint aznap, ugyanaz a liliomszerű illat citrommal keverve. - suttogta
- Szóval, te voltál, aki megmentett, attól a férfitól?
- Igen. Még kicsi voltál, de már akkor… beléd szerettem. - mondta suttogva a hajamba, mivel az arcát elrejtette előlem. Örültem, hogy nem látja rajtam az izgatottságot. Meg akartam csókolni, de nem tudom, hogy reagálna.
- Akkor azért voltál olyan ismerős.
- Valószínű. – válaszolt, pedig nem kérdésnek szántam. – Megéreztem az illatodat, újra rám tört az a csodás érzés. Próbáltam elhitetni magammal hogy valaki más vagy, mert… eltűntél.
- Tessék? Hogy érted, hogy eltűntem? – Néztem az arcát.
- Találkozásunk előtti hétvégén visszamentem Swansea-ba megnézni jól vagy-e. A neveddel és képekkel volt tele a város. A nevelő szüleid szerethettek.
- Nem szerettek… csak egy szolga lány voltam nekik. – mondtam szomorúan.
Láthatta a szemembe a fájdalmat. Így gyorsan lapozott. A 10 kép közül egy érdekel. John egy vöröses szemű nőt ölel magához Karol pedig mellettük áll. A nő 35 éves lehet „1950 – 2001” ennyi volt odaírva. Rámutattam a képre.
- Ő kicsoda? – támasztottam a lábamnak a könyvet.
- A nevelő anyám, John változtatta át. Amíg velünk volt Neteli, apu minden nap nevetett.
- Most is sokat nevet. Boldognak látszik.
- A nevetés nagy része álca, legtöbb mögött fájdalom lakozik, és vágyakozás, Netelit imádta. Nem tudhatod milyen szomorú volt Neteli elvesztése után. Boldogabb mióta itt vagy, mert boldognak lát, és a lányaként szeret.
- Hogy történt?
- Egy vadászat alkalmával mindenki a kedvenc zsákmánya után ment. Neteli a hegyi kecskét szerette a legjobban. Két óra múlva vártuk a megbeszélt helyen, de nem jött. Utána indultunk, de az eső ráeredt és elmosta az illatát. A keresés sikertelen volt. Máig se tudjuk mi történt… Csodás ízlése – terelte a szót – az alaszkai házon mutatkozik meg, ő rendezte be. Ezt a házat apu, azért ilyen egyhangú.
Pár oldalt elrejtett előlem az albumból.
- Miért, mit nem szabad látnom? – akartam kérdezni, de nem bírtam. Kezdtem pánikba esni. Milyen képek azok? Volt barát nője? Vagy valami rossz dolog? Végül megszólalt.
- A következő pár oldalt John kérte, hogy ne mutassam meg. Az esküvő és nászút Netelivel. Nem szeretné, ha ezért kérdezősködnél.
Megkönnyebbültem.
- Ő… Értem.
Egy újabb kép fogott meg a sok közül. A képen egy szőke lány dörgölődzik Karolnak, a srác meg undorral nézi őket. Karol arc kifejezéséről nem tudok leolvasni semmit, de a lány szemeiben vágy csillog.
- Ők kik?
- Neteli gyerekei. Nem vámpírok. Közép-Európában élnek az apjukkal.
- Öt hogy hívják? – mutatta rá a lányra
- Kitti. Szerelmes volt belém. De párszor elmondtam neki, hogy nemszeretem. A képen éppen 15 éves.1954-ben készült. Remélem boldog, elvégre 70éves. – Karol eddig a hajamat piszkálgatta. Most viszont az arcomat kémleli. Közelebb hajolt.
- Látom, álmos vagy most már aludj. – a könyvet lerakta az asztalra.
- Rendben. – ásítottam egy nagyot.
- Aludj jól. – adott egy puszit a homlokomra és lekapcsolta a lámpát. Az ajtóm sarkig kitárta, hogy valamennyi fény jöjjön be a folyosóról.
- Maradj itt. – kértem halkan, remélve, hogy meghallotta.
- Beszélek apuval és jövök vissza. - guggolt le az ágyam mellé és lassan közeledett felém.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)