Köszönöm pár ismerősömnek. A legjobb barátnőmnek, a bétámnak, Szerelmemnek és a barátjának.
/Sofi szemszöge/Karol John, és Arnold elment a másik családdal vadászni a hétvégére.
A nappaliba voltam a régi kazetták között keresgéltem. Mikor Bátyám mögém lépett és meg kocogtatta a fejem. Felkeltem a földről és leültem a kanapéra pár kazettával. Már megint kezdi. Neee nincs kedvem szórakozni. Ne!!!
- Sofi manó what’up, mit kutakodsz?
- Nem vagyok manó és mi közöd hozzá? – az elmúlt egy hétbe könnyen fáradok, nincs kedvem semmihez, Arnold szerint kibírhatatlan vagyok.
- Cicamicuska!
- Ne becézz, kérlek, és ha cicát akarsz látni ott a fotelba. – mutattam a fotelbe alvó állat felé.
- Vad cicus! - vigyorgott öntelten
- Jozeph Berolli fejezd be most rögtön! – mondtam parancsolva
- De hugi már megint mi a bajod???
- Már vagy húszezerszer elmondtam, hogy ne becézgess.
- Had gondolkozzak! Csak 10 szer.
- Nem érdekel! Fejezd be!
/Jozeph szemszöge/
Mióta újra ember lett nagyon megváltozott. A hónap elején még normálisan viselkedett, de most már egyre furább, de ezen a héten mintha megváltozott volna egyre gyorsabbak a kedély változásait. Nem tudom kiszámítani a kedvét. Felvidítanám, de lehet, hogy csak újra meg kellene szoknom az emberi dolgokat. Kezdem, úgy érezni mintha megint úgy múlnának a napok, mint amikor ember voltam csak sokkal gyorsabban. Mikor Sofi eszik én is bemegyek a konyhába és néha engedek magamnak egy pohár vizet, persze utána kiöntöm. Elmosogatok, rendet rakok. Beálltam lassan egy élet ritmusra. Ha lesz munkahelyem ugyan még egy darabig nem akarok de hasznomra válhat. A csengő térített vissza, kinyitottam az ajtót.
- Jó napot! Jozeph Berolli?
- Igen köszönöm. - vettem el a másik két futártól a nagyon nehéz dobozt - Viszlát!
- Viszont látásra. - mondták minden egyszerre mind a hárman.
Sofi végig követte a történteket és csak ült az ágyon. A szoba közepén kezdtem kicsomagolni és a leírás alapján összerakni a komplett dobfelszerelést. Csak tátott szájjal figyelt, amin muszáj volt nevetnem. A cica végig láb alatt volt. A cica komolyan rosszabb, mint a húgom. Amikor kész lettem hagytam, hogy a cica verni kezdje a tappancsával a dupla cintányért, meglehetősen tehetséges kis állatka. A hiúz pedig az elöl lévő nagydobot ütögette. Okos kis állatok nem hiába hallgatnak velem rockot.
- Állatkáim! Nézzétek a mestert.
- Chh! – Sofi
- Mi van, hugi irigykedsz, hogy nem vagy tehetséges?
- Fejezd be a dobolást. Ez inkább már zaj és nem dobolás.
Neteli lépdelt le a lépcsőn. Hugi gesztusaiból ki tudtam venni, hogy úgy szereti, mint ha az édesanyja lenne, csak nem mondja ki.
- Mi ez a nagy zaj? – kérdezte, de amint meglátta a felszerelésem elmosolyodott – Óó hát megérkezett.
- Te! Te tudtál róla? Hát már mindenki ellenem van! – kezdett el duzzogni az én hugocskám
- Én nem vagyok ellened. És mindegyik gyermekem támogatom és csak úgy engedtem meg a dobot, ha a garázsba gyakorol. Rendeltem pár gyakorló kottát.
Csengettek. Nyitottam az ajtót, egy gyönyörű lény állt az ajtóba egy doboz rakott le a földre.
- Jozeph Berollinak hoztam csomagot. – ejtette ki csodás hangon a nevemet, ami teljes mértékben megbabonázott. Hihetetlen egy lány!
- Uram, itt lakik Jozeph Berolli? – Óó észrevette ez már baj. Nyugi haver, nyugi semmi baj nincs ő csak egy lány egy hihetetlenül gyönyörű lány.
- Én vagyok. – mondtam nagy nehezen, fel akarta venni a dobozt – Had segítsek!
- Köszönöm. – pirult el – Neteli Emilia Hiltennek hoztam egy nagy csomagot. Elnézést hogy sokáig kellet várnia, de rosszul címezték és csak én jöttem rá, hogy hova kell szállítani
- Köszönöm drágaságom! – Neteli – Jozeph behoznád, kérlek a rendelésem!
- Persze anya már is.
- Vigyázz kérlek, nagyon nehéz két futárnak kellet berakni a csomagtartóba. Őő épségbe kell kiszállítanom, és ha valami gond történik, nekem kell kifizetni és elég drága lehet. – próbálta leplezni, de félt, engem félt hogy bajom esik. engem mikor neki sokkal nagyobb baja eshet, mint nekem. De mér félt?
/Sofi szemszöge/
Uram atyám, még a vak is látja, hogy egymásba szerettek. Ha nem kap, a bátyám az alkalmon én kinyírom, megfolyatom, vagy nem tudom, mit csinálok, de vegye, már észre legalább a nevét kérdezze meg. Vagy ha ő nem kérdi meg akkor én.
- Megkérdezhetem, hogy hívnak, csak mert a nevelőanyám már a fülemet rágta, hogy keressem meg neki ezt a csomagot és hálás vagyok, hogy rájöttél hova kell kiszállítani. – Elég jó lett a kis hazug szónoklatom Neteli pedig a döbbenettől, amit csak én és bátyám vett észre meg se bírt szólalni. Bátyám is meglepődhetett, de fedezte a hazugságom.
- A nevem Mary Stelle Ebner
- Te vagy az új lány a városban. Hallottam rólatok egyes mást. – Netteli – Az apukádat nem most helyezték ide a mentő parancsnoknak?
- De igen. Elnézést még ki kell szállítanom pár csomagot. Viszont látásra!
- Szerbusz! - Neteli
- Szia!
- Szia. – mondtam bátyám, de még utána mondott valamit olyan halkan hogy ne halljam, de Neteli meghallotta.
- Jozeph beszélnünk kell. – mondta kedvesen, de visszautasítást nem tűrve anya jó inkább Neteli – Mond még egyszer úgy hogy Sofi is hallja.
- De mit? - tette az ártatlant - Azt, ahogy elköszöntél Marytől.
- Szia. Kérlek nagyon vigyázz magadra. – mondta lehajtott fejjel
- Te, Te… Szereted Őt Igaz? – mutattam az ajtó fele ahol távozott… - Nem tudod letagadni még én is látom rajtad. Akármit mondasz, látszik rajtad. – Felpattantam nem érdekel a kifogása.
/Neteli szemszöge/
Sofi felment a szobájába. én pedig leültem a Kanapéra ahol Sofi ült. – Jozeph kérlek, ülj le mellém. Tényleg szereted ezt a lányt?
- Nem tudom amint megláttam ledöbbentem úgy éreztem mintha a szívem újra megdobbant volna. El kell mennem nem, maradhatok itt
- Biztos hogy ezt akarod? Mért fosztod meg magadtól a szerelmedtől?
- Mert nem akarom, hogy belém szeressen, nem vehetem el tőle ezt az életet. Látszik, hogy boldog és nem akarom elrontani az életét azzal, hogy belém szeret.
- Ha eltűnsz, akkor is el fogod venni a boldogságát. Megkedvelt már első látásra. Az életed is tönkreteszed nem fogsz boldog lenni. Higgy nekem Hosszú éveken keresztül voltam egyedül azt se tudtam mi történt a családommal. Kérlek, ne tedd tönkre az életedet. Várj még, várd, meg míg visszaérnem Johnék.
- Mostantól nem mozdulok ki a lakásból csak vadászatra. – felállt, hogy elmenjen. Sofi rohant le a lépcsőn és egyből a nyakába vetette magát és sírt.
- Most… nem hagyhatsz itt bennünket... most nem. Nem hagyom, nem mehetsz el… nem hagyhatsz cserben pont most nem.
- Mért hagynálak cserben. – kérdezte meghökkenve én is megdöbbentem. Megértem, hogy a bátyját maga mellett szeretné tudni, de mi is itt vagyunk
- Egy nagybácsinak vannak feladatai…
