8. Fejezet

Két hét helyett egy nap

Karol hideg mellkasán ébredtem.

- Jó reggelt drágám, hogy érzed magad? – csókolta meg a homlokomat

- Hát… nem túl jól.

- Mi a gond, - aggodalmaskodott.

- Fáj a hasam és alig kapok levegőt. A fejem is majd szétrobban.

- Szerzek fájdalom csillapítót. Éhes vagy?

- Igen.

Legurított magáról és a szoba telefonhoz suhant. Törökülésbe ültem, de túl gyorsan. Elsötétült minden, de miért? Hova tűnt az ágy, a szoba, a hotel, a sziget! Karol! Mi van, ha nem látom többé? Ha végleg sötétségbe maradok. A távolba fehér fény foltot láttam. Mi lehet az? Tenget morajához hasonló hangok. A hideg szellő lágyan érintette a kezem és a homlokom. Puha homokon ültem.
Percekig vagy talán órákig is így lehettem. Apró fény pöttyök cikáztak a szivárvány minden színében. Lassan összeálltak formákká, mintha egy kirakós lenne.
Mindent tisztán láttam. Még mindig törökülésben ültem. Miranda a hátamat támasztotta, Karol a karomat simogatta. A szobában egy arany szemű, fekete hajú orvos is jelen volt. Fehér köpeny és orvosi táska volt a kezében.

- Nem hagyom, hogy bajod essen, és nem mozdulok mellőled – suttogta a fülembe szerelmem – Fáj még a fejed?

- Most már nem.

- Más nem fáj? – kérdezte lágy mosollyal az arcán az orvos

- Nem.

- Mi igazán még nem ismerjük egymást. Dr. Lorand Corlan vagyok.

- Sofia Berolli.

- Meddig maradtok? – fordult Karolhoz.

- Ez attól függ, hogy Sofinak romlik-e az állapota. Ha igen holnap hazamegyünk.

- Hagyok itt fájdalom csillapítót. 1óra múlva megyek vissza Európába, telefonon elértek. -Lorand távozott.

- Bármibe segítetek, csak szóljatok. Most mennem kell. Sziasztok.

- Meny csak majd szólunk. – mondta Karol, de örült, hogy végre kettesben lehetünk

- Szia. - mondtam halkan. A hangom kicsit rekedt volt.

Az ajtó csukódása után kibújtam az ágyból, és szépen lassan a nappali felé vettem az irányt. A lábaimat és kezeimet nehéznek éreztem, mintha súlyok lennének rájuk erősítve.

- Hova mész? – fogta meg a vállamat, és féltő szemekkel nézett rám. Nem válaszoltam.

Erős fájdalom hasította térdeimbe. Lerogytam a szőnyegre. - Karol megdermedve figyelt valamire, így a reakciója megkésett. – A fájdalom szétterjedt az egész lábamba. Szúrt, görcsölt és a fejem is megfájdult. A könnyeim kicsordultak a fájdalomtól. Karol vizet és gyógyszert hozott, kettőt vettem be. Névjegy kártyát húzott elő a zsebéből és a telefonba pötyögte a számot. A fájdalom csillapító hatni kezdett, és el is álmosodtam tőle. Lehet, hogy az egyik altató volt.




Ma értem haza Hévizről. A kövi fejiket be kell csak gépelni de nem ígérek semmt.
A bétámról írni fogok pár sort.
Komit kérek minden olvasómtól. Köszönöm, hogy olvassátok.