15. Döbbenetes hír

Sziasztok
szeretném ezt a fejit Gabi1222nek küldeni mert nem rég volt a névanapja és nemsokára lesz a szülinapja (nem bisztos hogy kész leszek a 16.-kal).
Kitaláltam már a karácsonyi ajándékot a számotokra.Sziasztok jó olvasást.


Még 2 óra autókázás és ott vagyunk. Már nagyon unom az utat, egész nap csak az autópálya aszfaltját hasítjuk. Jöhettünk volna repülővel vagy futva akkor is gyorsabbak lennénk.

/két óra múlva a háznál/

Egy háromemeletes ház előtt állunk meg. Ekkoráról mindig csak álmodni mertem és most itt van, ráadásul ebbe fogok lakni egy jó darabig. Csodaszép élénk színű sárga. Alig hiszem el pedig nem álom, hisz nem tudok aludni és ez által álmodni se.

Hamar magamhoz tértem ámulatomból. Körbeszaladtam, három szinten 4 fürdő, 8 szoba, 1 nappali, konyha és étkező. A két utolsó csak van, úgyse használjuk majd ki. A garázsok a ház alatt vannak mivel egy domboldalra lett építve a ház. Négy autónak van hely.

- Ennél van még nagyobb házunk. – szerelmem felvitt a második emeletre, három szabad szoba kettő tiszta fehér a harmadik égszínkék és lila, ami ment át rózsaszínbe. Egy üvegajtó az erkélyre vezet, erre merőleges kis fal egy rejtett folyosó van. Innen nyílik két gardrób és egy fürdő, ami lila és fehér. A folyosó végén egy ajtó van, ami egy kék fehér szobába nyílik, ez a szoba teljesen be van rendezve. Az enyém csak félig.

Meghallottam egy beszélgetést Karol és John közt.

- Hiányzik igaz? – Kérdezte Karol

- Nem arról van szó. – John

- Kérlek, apu ismerlek, Sofi még tud meglepetést okozni, de te már nem.

- Jó-jó. Mióta Sofi itt van, kicsi örülök, hogy legalább te boldog vagy, Arnold megjelenése elégé felkavart. Most hagylak kipakolni. Ja és mulassatok jól Sofival.

Észre se vettem mikor jött be. Simogatta az arcomat és szólongatott.

- Sofi! Drágám mi baj!

Nem tudom, mi ez nem bírok gondolkodni az agyamat ellepte a köd viszont bántani senkit nem akarok. Muszáj kimennem a szabadba, futni egyet. Átfutottam a szobámba és kiugrottam az erkélyen. Futni kezdtem az erdőbe majd felültem az egy faágra. Nem tudom min és mért lepődtem meg. Megremegett az ág Karol ült mellettem. Fekete szemekkel fürkészte az arcomat.

- Bocsás meg! – suttogtam.

Ölébe húzott és leugrott velem a fáról.

- Gyere, menjünk haza. Ki kell még rakodnunk.

A gardróbba kezdtem pakolni, majd a szobámba, de mindig eltűnik, amit kiraktam. Ez nem igaz mért tűnnek el a cuccaim? Hogy, az embert meg ismerném, de ez nem ember szag, hanem vámpír és nagyon ismerős. Jozeph! Kiraktam a CD-imet a földre, de még a látóterembe volt.

- Ravasz!!!

- Te pedig gonosz vagy! Egyáltalán hogy képzelted, hogy elmész egy szó nélkül úgy, hogy azt se tudom hol a jó francba vagy?! – először csak mondtam aztán egyre hangosabban végül kiabáltam. Csak bámult rám és meg se tudott szólalni csak tátogott.

- Bocsáss meg kérlek!(ismétlés: Sajnálom, ne haragudj)

- Mit akarsz elmondani nekem? – Kérdeztem szelíden, de türelmetlenül.

- Sofia ez komoly dolog kérlek, nyugodj, meg teljesen előbb, aztán elmondok mindent! Köszönök a többieknek, ha már úgy is felhívtad az érkezésemre a figyelmet.

Hhuuu nyugi muszáj megtudnom, mert nem tudok lenyugodni. Minél hamarabb megtudom, annál hamarabb le tudok nyugodni. Kipakolok inkább azzal elvonom talán a figyelmem. Kiszórom inkább a cuccaimat és megyek faggatózni.

/Nappaliba/

- Bocsás meg hugi hogy eddig nem mondtam el, hogy…

- Hogy? – kérdeztem sürgetve.

- Hogy van egy ikertestvéred, akit Lorettának hívnak. Egykeként, nőt fel és nem tud rólunk semmit. Előkészítettem a terepet a találkozásotokra és bogarat ültettem a fülébe.

Ledöbbentem se kép se hang két szó maradt meg bennem. Ikertesóm Loretta. Van egy ikertesóm. De hogy anyuék mért nem mondták? Mért dobták el öt és engem mért tartottak meg, hogy-hogy csak most derült erre fény? Nem tud rólunk semmit. Úgy adták örökbe, hogy azt hiszi, hogy akik felnevelték azok az igazi szülei! Akkor anyuékról se tud semmit. Előkészítette a repteret a találkozásra. Bogarat ültetett a fülébe… Kezdem feldolgozni a hallottakat. De még mindig hihetetlen hogy van egy lány tesóm is aki ugyan úgy néz ki mint én.

- Apu mondj valamit! Mi baja Sofinak? – hallottam meg szerelmem hangját.

- Sokkot kapott. – John.

- Hogy néz ki? Hol lakik? Hogy érted azt, hogy bogarat ültettél a fülébe? – Támadtam le bátyámat a felmerülő kérdéseimmel.

- Találkozót beszéltem meg vele és mondtam pár dolgot, amitől felhívtam az érdeklődését. És mutattam neki egy képet ahol Ő, te és én vagyok rajta. Felismerte magát és mutatott egy olyan képet ahol én foglak, és mindkét kép a korházba készült. Kérdezte, hogy honnan van nekem ez a kép, de csak annyit mondtam, hogy okos vagy ki fogod találni. Oda adtam neki a képet. Rajta van a neved és az övé, de csak a keresztnév. Pont, mint te csak a haja szőkésebb, mint a tied és kleopátra fazonú. Ha készen áll, hogy megismerjen jelentkezni fog. Nem tudom, hol lakik, sajnálom.

Ha rájön, kik vagyunk és sikerül olyan könnyen feldolgoznia akkor jelentkezik. De mi van, ha nem jön, rá kik vagyunk?

- Rá fog jönni, eleget tud ahhoz, hogy nyomozni tudjon utánatok. – Arnold.

Köszönet kép rámosolyogtam. Néha örülök, hogy van egy gondolatolvasó a családba.

Este hamar elment. Másnap reggel 6:30-kor elmentem szerelmemmel vadászni. A hegyi mező szélén álltunk meg.

- Menj vadászni! Majd jövök, és itt találkozunk. – mondta, adott egy csókot.

- Hova mész?

- Én is vadászni. – adott egy csókot.

- Szia – mondtam halkan, de már el is tűnt a fák között

Nem voltam elég ügyes mivel a szarvasok elmenekültek messzire, kettőt tudtam elkapni. A második tetem mellet ültem, amikor egy csapat vámpír vett körül. Egy férfi és két nő, a férfi és az egyik nő nagyon ismerős mintha már találkoztam volna, velük csak nem tudom hol.

- Mi a baj? – kérdezte a fiatalabb és leült mellém a földre kicsit elhúzódtam mivel nem volt igazán ismerős – Megértem, ha nem emlékszel ránk, az emberi memória más. Másképp vagyunk szépek egy ember szemébe, mint egy vámpírként.

- Nincs semmi bajom. – ahogy elmondta rájöttem kik ők.

- Ő itt a feleségem Samanta. – mutatta be Lorand a mellette álló nőt – Ada pedig otthon van Mironnal a húgom.

- Én pedig Samanta húga vagyok. – szólalt meg a mellettem ülő Miranda

- Ki az a Miron?

- Ezt inkább egy zárt helyiségbe. – Samanta – Téged hogy hívnak?

- Sofia Berolli (Hilten) – a Hiltent kicsit halkabban mondtam, mert még nem vagyok biztos abba, hogy felveszem ezt a nevet, de szerencsére nem vették észre.

- Netti Morg őket keresi Európába. - Samanta – Most rögtön vissza kell hívnunk, mert ott nem találja meg a családját.

- Neteli Morg… Életben van? – kérdezte szerelmem a hátam mögül

- Igen él és titeket keres. Mi találtunk rá egyik vadászat alkalmával. Megsérült, elvittük hozzánk. Sokáig nem beszélt velünk, de lassacskán elfogadott minket.

- Ez ő. Szerbusz, na hogy haladsz? – a választ hangosan közölte velünk – Semmi nyom, elköltöztek. Semmi baj gyere, haza hiányzol a családnak. A kompon vagyok a szárazföldi utat futva teszem meg. Oké, szia.

Nem tudom mi történt Karollal csak ült és nézett előrefele, és olyan volt mintha beszélne, de mégse, felnézett egyenesen Arnoldra.

- Mért hívtál? – Arnold.

- Neteli az édesanyád…



Komit kérekszépen.