Fekete rózsa szerelem

Írországban születtem 1992. február 11-én. Nagymamám halála után elköltöztünk Swansea-ba. 5 évesen autó balesetet szenvedtünk a szüleimmel. Őket is elvesztettem. Az orvosok csodagyerekekként emlegették a bátyámat és engem. Egy hónapig a korházba „laktam”, majd nevelő szülőkhöz kerülten. Nem mondták, ki de éreztem, hogy nem szeretnek. Vissza akartam menni a bátyámhoz, de nem mehetek mondván, hogy Josep nem tud ellátni. 18múltam mikor Lora egy levelet szorongatva lépett be a szobának nem nevezhető kis lyuknak ahol egy ágy egy íróasztal és egy szekrényke volt. Letette az asztalra és elment. Josep írta.

Kedves Hugi!

El tudtam adni nagyi földjének egy darabját. A pénz nagy része a londoni bankba tettem egy kicsit pedig a borítékba csúsztattam a kulccsal együtt. Vigyázz magadra, végre kaptam jó állást, de Amerikában.

Szeretlek Sophi: Jozeph

A sok fájdalmat és szenvedést nem bírtam tovább elviselni. Elszöktem Londonba kivettem az összes pénzt, majd visszamentem nagymami megmaradt földjére. Megismerkedtem a családdal, akik megvették a földet. Az apa orvos a fia - fogadott fia- Karol. Karollal egyre szorosabb barátság lett köztünk, felköltöztem hozzájuk. A lakás fúl extra. Első dolgom a volt, hogy milyen ehetőt tartanak a hűtőben. Karol kikapott egy nagy gusztustalan zöld színű flakont, amiben sötét folyadék és az apjának adta, ezen kívül volt két szemtojás és egy bontatlan üdítő. Összeírtam a vásárló listát de, kíváncsi voltam mit szoktak enni ezért rá kérdeztem.

- John milyen ételeket szerettek?- John meglepetten nézet rám majd a fiára. Valami rosszat mondtam? De az evés természetes dolog.

- Sophi apa és én sosem eszünk itthon és egy héten csak egy szer. –mondta kedvesen, közben leültetett egy székre, mert elkezdett forogni velem a lakás.

Kis híján így is elájultam az éhségtől. Mindketten a konyhában kezdtek el sürgölődni, két perc alatt előttem ált a rántotta, két kifli és egy pohár barack lé. Az egészet megettem.

- Elé g volt, mehetünk bevásárolni?

- Igen és köszönöm az ebédet.

- Semmiség, mehettek az én kocsimmal – ajánlotta John.

- Kösz az én kocsim is meg teszi. – vágott vissza apjának Karol.

Kimentünk a garázsba beültünk a Lexus LFA-ba. A főúton a fák elmosódtak mellettünk. Kicsit megrémültem, hogy 250km/h-s sebességgel száguldottunk.

- Lassíts! – sikítottam fel, amikor rápillantottam a kijelzőre kár csak 180-nal mentünk. Azt jobban elfogadtam.

10perc alatt oda értünk.

- Én itt megvárlak.

- Jó. - Adtam egy puszit az arcára, ami hideg és rugalmas, de mégis kemény.

Nem tudta mire vélni, de elmosolyodott.

Hamar bevásároltam lista alapján. Visszaülve a LFA-ba pont letette a mobilt.