/Mery/
Nemrég költöztem ide apukámmal mivel ide helyezték. A mentő kapitányságra. Az Alpok lábánál ahol gyermekkoromba laktunk apu sokszor bevitt persze ott mindig rohanás volt így csak az irodájába lehettem. Itt Amerikában más a helyzet. A kisvárosok sokkal nyugisabbak mindenki mindenkire odafigyel. A kisvárosokat szereti apa, mert amikor átjöttünk rögtön egy baleset kellős közepén voltunk. Ekkor vesztettem el anyát. Apunak az óta nincs senkije. Már megszoktam a hiányát, sokszor keresem még most is az idősebb nők társaságát.
/Fürdés után a szobámba/
Ma, amikor kiszállítottam a nagy „rejtély” csomagot, és a kottákat. A srác… oh, hihetetlen volt látnom, hogy ledermedt előttem, na, mindegy. De az édesanya olyan kedvesen nézett rám. Legszívesebben elmondtam volna neki minden bánatom. Jozephnek is ki tudtam volna önteni a lelkem. De a lány nem volt olyan szimpatikus pedig ő is kedves volt. Az ő bőre nem volt olyan fehér és tökéletes. Ez olyan fura a család és apu szerint John Hilten a fő orvos különös mintha nem ember lenne. Mindenki tart a családtól.
Mikor kiszállítottam mindent hívott a főnök, hogy holnap menjek be egy csomagért, amit vigyek el a Hilten házba, és jutalomból holnap nem kell bemennem melóba mivel plusz fél napom ráment a cím megfejtésére. Ja és azt a csomagot rám bízza, hogy vigyem ki civilbe.
Láthatom őt juppi kezdtem ugrálni az ágyon mire apu bejött.
- Mi ez a kiabálás mi történt?
- Semmi csak holnap egy csomagot kell kiszállítanom és szabad vagyok ez a jutalma, hogy megfejtettem azt a címet.
- És kinek kellet kiszállítanod?
- A Hilten házba Natalia Hiltennek.
- Kicsim kérlek, vigyázz velük nem bízok az orvosban, főképp a családjában.
- Oké, vigyázni fogok, de ha tudnád, milyen kedvesek és milyen szép a lakás és berendezés. Ugyan csak három személyt ismerek látásból de Jozeph az anyukája és talán Jozeph tesója is nagyon kedvel és illemtudó, és hihetetlenül tetszik. – ültem le álmodozva az ágyamra, és direkt még túl is játszottam, hogy apa biztos észrevegye, hogy kedvelem Jozephet.
- O-o ez a „hihetetlenül tetszik” kijelentésed nem sok jóra vezethet. – nevette el magát – figyelj, ha tényleg lesz valami, akkor szeretném megismerni a srácot - majd kiment a szobámból én pedig kinyitottam az ablakot hogy legyen egy kis friss levegő, nem akartam még aludni, bekapcsoltam a hifit. De a lámpát lekapcsoltam, hogy ne jöjjenek be bogarak.
A kedvenc számom elkezdtem énekelni és ez ébren tartott mivel elég pörgős szám. Tompa puffanást hallottam az ablakból, és az ablakom bezárult, de hogy. Egy árnyat láttam, ami felém közeledett. Amikor felkapcsoltam a villanyt valaki befogta a szám.
- Annyira sajnálom, azt hittem már alszol, kérlek, ne sikíts, mindent megmagyarázok. – suttogta a fülembe és koncentrálnom kellet, hogy halljam. – megígéred, hogy nem sikítasz? – elkezdtem bólogatni. lassan elengedte a szám. Felé fordultam és ledöbbenve fedeztem fel a betörőm.
- Jó akkor magyarázatot követelek. Hogy kerültél ide? Honnan tudtad, hogy itt lakok? Honnan tudtad, hogy ez a szobám? Más, vagy mint egy átlag ember. De nem csak te anyukád is. – erre elkezdett halkan, de határozottan nevetni.
- Neteli nem az anyukám. válaszokat adok a kérdéseidre, de nagyon kérlek, ne ijedj meg. Apukád már alszik.
/Jozeph/
- Muszáj látnod a családomat, hogy el hidd, nem vagyok őrült.
- Mi vagy te? – kérdezte remegve tagoltan, de követelőzve.
- Nem ember.
- Azt sejtem.
- Egy veszélyes fenevad, ha egy illatot megérzek és hagyom, hogy úrrá legyen a testemen a valódi énem, amit nem szeretek. Amíg nem szerzel, sebet addig nem vagyok rád veszélyes, és…
- És? – törte meg hangja a kínosan soká húzódó csöndet.
- És téged, soha nem mernélek bántani. – megfogtam arcát – Te vagy az, akire vártak az, akivel le tudom élni az örökké valóságot. Te vagy az életem az a valaki, akit örökké szeretni fogok. – a szónoklaton megdöbbentette, azt vettem észre, vámpír létemre hogy két meleg kéz fogja a nyakam és az ingem egyre jobban vizes lesz. Lenéztem rá. csak sírt én pedig rátekertem a takarót.
- Bemutathatlak a családomnak? – bólintott és a könnyeit törölgette – De előbb tudnod kell csak Sofi ember és ő már alszik. Mindenki más lenn lesz a nappaliban és engem várnak, hogy hazaérjek, mert csak Neteli tudja hogy eljöttem hozzád. És van egy kis bökkenő.
- Milyen bökkenő?
- Nem akarlak megijeszteni. Tudnod kell, hogy csak állatokat ölők a családommal együtt.
- Mi vagy? – kérdezte és kíváncsian rám mosolygott – Nem számít mi vagy. Első látásra megszerettelek. – mondta és elrejtette arcát.
- De számít – felnézett rám és várt – Vámpír vagyok.
- Lehetsz kentaur, küklopsz vagy bármi, nem számít. – hihetetlen nem fél tőlem, sőt szeret – Indulunk?
Ölembe véve lekapcsoltam a lámpát és az ablakon keresztül távoztunk. Amilyen gyorsan csak tudtam futottam. Már a háznál voltam, lassítottam mikor megláttam Arnoldot felém sétálni. Elkiáltotta magát
- Öcsi szerelmes!!! – gondolatban üzentem, hogy fejezze be, a Hangra Mery, felnézett a mellkasomból már azt hinné egy ember, hogy elaludt, de útközben sokat fészkelődött ahhoz. Nem érdekelt Arnold, bevittem Meryt a nappaliba. mindenki ott volt és döbbenten néztek csak Arnold és Neteli nem. Lábára állítottam tündéremet és a konyhába húztam. Megsejthette mit szeretnék kérdezni.
- Nem kérek enni, este nem szoktam sokat vacsizni, csak egy kis vizet szeretnék. – eközben mindenki bejött a konyhába.
- Jozeph! Tudja már, – Neteli halkan hozzátette, hogy ne hallja - hogy mik vagyunk?
- Igen tudja. – szegénykém csak kapkodta köztem és anya közt a fejét. De olyan édes volt.
- Ebner mentő kapitány lánya vagy? - John
- Igen uram.
Mindenki felnevetett én csak elmosolyodtam. Édesapja tiszteletre nevelte. Rég találkoztam ilyen emberrel/lánnyal.
- Tudom, hogy beléd lett nevelve a tisztelet, de ebbe a családba a falakon belül elvesznek a szabályok. A mentő kapitányság is sokkal fegyelmezettebb mióta édesapád itt dolgozik. Első nap mindenkit meg ruházott egy kicsit azóta senki nem meri áthágni a szabályokat még én se. Kíváncsi lennék mi történt édesanyáddal!
Szomorúan lehajtotta fejét. – Mikor Amerikába jöttünk egy baleset közepébe kerültünk anya volt a legrosszabb állapotban mivel pont az ő felébe ment bele a motoros. én a vezető felöli oldalon ültem így kisebb nagyobb zúzódásokkal megúsztam, de a kórházba vezető úton anya... – nem bírta tovább folytatni. de nem is erőltettük. – Apu azóta ilyen elszánt, még ha nincs is baleset, fel szeretné készíteni a váratlan hívásra a munka társait és ezt csak a fegyelemmel tudja megtenni. Ha mindenki megtanulja, hogy a fegyelem a legfontosabb akkor kicsit, hogy is mondjam, lenyugszik. Mikor kiengedtek a kórházból apa, nem mert kocsiba szállni velem csak egyedül. Nem ő volt a hibás, de magát okolja anya elvesztéséért és nehezen bírná ki, ha én is meghalnék.
- Soha többet nem fogsz meghalni, és ha idővel apukádat is beavatjuk, akkor látni fogja a lányát, még ha az emberek azt is hiszik, hogy meghaltál.
Neteli ült Mery mellet – Ha van olyan dolog, amit csak egy anyával lehet megbeszélni itt, vagyok. Rendben?
- Köszönöm, rendben. – sok mindent kérdeztek még Merytől 3-4 óra fele már John megjegyezte, hogy nem egészséges, de egy-egy nap nem árt, ha sokáig fenn van az ember fél 4-kor vittem haza, már az ölembe elaludt. Még szerencse hogy nem 4 órakor, mert az apja háromnegyed négykor felébredt és benézet, hogy a lánya alszik-e, lekapcsolta a hifit. 5 órakor elment majd 9 körül hazajött.
- Kicsim ébredj meddig maradtál fenn?
- Szia, ne már had maradjak még, nem tudom úgy 3-fél 4 közt aludhattam el, és nagyon szép álomból rángattál ki. Had aludjak még, had folytatódjon az álmom. - kezdetm el kicsit pityeregni
- Jó hagylak, ma későn jövök haza. Ha elmész, kapcsold be a riasztót. Rendben?
- Igen, rendben, szia, jó munkát. – mondta el monoton álmos hangon és a másik oldalára fordult.
/Mery/
De szépet álmodtam, Jozephpel, és a családjával és vámpírok. Vámpír, vér, halál. nyugalom, ha vámpírok, akkor nem ember vért esznek „Tudnod kell, hogy csak állatokat ölök.” Ez álom volt vagy a valóság. Jó nem tudok visszaaludni ez nem, lehet igaz.
- Hogy az a… kell egy kis ébresztő. – tak hallottam meg valamit és a hifim működésbe lépett. Odanéztem senki. A kádba zubogni kezdett a víz. Minden önállósítja magát. Valaki megérintett. Felsikítottam.
- Css semmi baj Mery én vagyok az Jozeph, semmi baj!- simogatta az arcom, amitől lenyugodtam.- Sajnálom, hogy megijesztettelek. Fürödj, le én addig készítek reggelit. – el is tűnt az ajtóm nyitva hagyta.
Gyors letusoltam és bementem a konyhába. döbbenten nézetem, nem is látszik a konyhán, hogy valaki reggelit készített volna, olyan rend volt. Jozeph megfogta a kezemet, leült engem pedig az ölébe ültetett. Le nem tudtam venni a szemem az arcáról. Adta a számba az ennivaló falatokat, és hagyta, hogy az arcával szórakozzak. Pontosabban a bőrével és a hajával. Alaposan minden apró bőrfelületet szemügyre vettem és a hajunkból egy-egy szálat összehasonlítottam.
- Mesélj magadról! – szólaltam meg.
- Mit mondjak? Mit szeretnél tudni?
- Az életed, meg a vámpír dolgokról mesélj.
- Hát jó, de előre szólok unalmas lesz. Írországban születtem és nevelkedtem. A mamám egy gyönyörű erdős területen lakot. Mi a közelben. Mikor meghalt elköltöztünk Swansea-ba. 9 éves voltam mikor egy autóbalesetben elvesztettük a szüleinket Sofival. Én Árvaházba Sofi nevelőszülőkhöz került. Mindketten tudtam, hogy ha leég, idős leszek az önálló életre elköltözök minél messzebb, Amerikába. Így is lett, de nem számítottam arra, hogy egy rossz vámpír, aki embervéren él meg fog támadni. De segített az első évbe, megtanított azokra az alap dolgokra, amiket egy vámpírnak tudnia kell. Eladtam mamám földjét és a pészt egy Londoni Bank széfjébe helyeztem el. Tudtam ha Sofi kap egy menekülési lehetőséget, akkor él vele. Mikor betöltötte a 18-at írtam neki egy levelet és minden fontos tudnivalót megadtam. Visszament a megmaradt földecskére, amit megtartottam a régi házzal. Találkozott Karollal de nem számítottam arra, hogy Karol a húgomra várt.
- Karol, hogy néz ki?
- Fekete hajú 17 éves, de 20nak néz ki. Nem változunk és öregszünk, ahogy átváltoztattak, abba az életkorba éljük örök életünket. Átköltöztem Amerikába ahol megtaláltam őket és végre nem kellett eltitkolnom mi vagyok, mert nem én leszek az egyetlen az életében.
/Jozeph/
- Álmomba egyre gyakrabban látok két gyereket, akik már 6 évesen imádják egymást, és egyszer csak 16 évesek lesznek, én pedig nem messze ülök tőlük és koncentrálok. Aztán a helyiségbe érkezik egy férfi, akinek fekete a haja, és nő, neki pedig szőkésbarna mit a húgodnak. Örömmel nézik a két gyereket, majd egy alak beront, akinek az arcát még ma se láttam, és elkezd kiabálni a gyerekkel és én nem bírok koncentrálni és a lány 8 évesen néz ki a fiú pedig 10. „Nem birok koncentrálni sajnálom Anne, Miron.” Mondtam nekik szomorúan. A férfi pedig engem sajnált és kedves szavakat kezdett mondani, mert olyan volt mintha szégyellős lennék, de nem volt vörös az arcom. „Drága tündérkém ne fáraszd ki magad, én szeretnélek kifárasztani” stb. Aztán mindig felébredek. – különös álom, én szoktam tündéremnek nevezni Miron a férfi és a nő haja olyan, mint Sofi, és Karolé. Ennyi véletlen egybeesés már fura .
- Mesélek a vámpír dolgokról. – kicsit vártam, majd belekezdtem.
